Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Diákok a középszintű német írásbeli érettségi vizsgán a Nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában 2022. május 6-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Német nyelvből adnak számot a tudásukról az érettségizők

A korábbi napokhoz képest pénteken már jóval kevesebben vizsgáznak. Német nyelvből középszinten középszinten 913 helyszínen 11 096, emelt szinten 72 helyszínen 3061 vizsgázó méretteti meg magát.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten az írásbeli időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre; 15 perces szünet után hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.

Az emelt szintű írásbeli teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt feladatlapok szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam 70, 50, 30 és 90 per.

Az OH felhívta a figyelmet arra, hogy az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, amelyről a vizsgázónak kell gondoskodnia; a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem használható. Rögzítették azt is, hogy a dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik.

Ilyen feladatokat kaptak a diákok

Hogyan tanuljanak eredményesen, különleges autóversenyzés nem csak gyerekeknek, szemétszedés – ilyen témákat kaptak a vizsgázók a németérettségi első részében, írja az Eduline.

A vizsga első részében, vagyis a szövegértés feladatoknál közép- és emelt szinten is jellemzően 3-4 hétköznapi nyelvezetű szöveget kapnak az érettségizők. Ezekhez feladatok is tartoznak, amelyekkel azt mérik, mennyire sikerül alaposan értelmezni a szövegeket.

A feladatok lehetnek:

  • feleletválasztósak,
  • igaz–hamis állításokra épülők,
  • összepárosítósak,
  • csoportosítósak,
  • kiegészítések,
  • rövid választ igénylő kérdések,
  • kiemelt részek helyének meghatározása.

A középszintű érettségi az angolhoz hasonlóan németből is négy részből áll, ezeket a következőképpen pontozzák majd az azt javító tanárok:

  • az olvasott szöveg értésére 33 pont a maximum,
  • a nyelvhelyességre 18,
  • a hallott szöveg értésére 33,
  • az íráskészségre pedig szintén 33 jár.

A júniusi szóbeli vizsgákon szintén 33 pontot lehet majd összeszedni, így áll össze a maximum 150 pont – írják.

Öt tipp, hogy kevesebbet telefonozzunk, üdvözlőkártyák küldésének hivatalos világnapja és munkavállalással kapcsolatos általános kérdések – ilyen témák kerültek elő a németérettségi nyelvhelyességi részében.

Az Eduline cikke szerint ez a vizsgarész is jellemzően 3 feladatból áll, melynek során azt mérik fel, hogy megvan-e a szinthez megkövetelt szókincse a vizsgázóknak, ismerik-e a szükséges nyelvtanokat, nyelvtani szerkezeteket, illetve egyes szavak, kifejezések ragozásait, azok kommunikációs használatát.

A feladatok között szerepelhet

  • lyukas szöveg kiegészítése (önállóan vagy megadott szavakból),
  • négy válaszlehetőséges kiválasztás,
  • kiemelt mondatrészek helyének azonosítása,
  • szavak ragozott vagy képzett formájának beillesztése,
  • szöveg átalakítása megadott szempontok alapján.

A nyelvhelyességi feladatlappal a vizsgázók 30 percen át foglalkozhatnak.

Az angolérettségi egyébként négy részből áll, ezeket a következőképpen pontozzák majd az azt javító tanárok:

  • az olvasott szöveg értésére 33 pont a maximum,
  • a nyelvhelyességre 18,
  • a hallott szöveg értésére 33,
  • az íráskészségre pedig szintén 33.

A júniusi szóbeli vizsgákon szintén 33 pontot lehet majd összeszedni, így áll össze a maximális 150 pont.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×