Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Budapest, Széchenyi István szobra
Nyitókép: köztérkép.hu

Avatás - Kétszáz éve alapították a Magyar Tudományos Akadémiát

Felavatták a Határtalan történet című térplasztikát és koszorút helyeztek el Széchenyi István szobránál a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából Budapesten.

A reformkor kiemelkedő személyiségének példáját a magyar nemzet legjobbjai követték az Akadémián az elmúlt 200 év alatt. Az első lépést azonban, ami a hazai tudományosság felemelkedésének folyamatát elindította, Széchenyi Istvánt tette meg - hangsúlyozta Freund Tamás, az MTA elnöke Széchenyi István szobrának megkoszorúzása alkalmából.

Az Akadémia két évszázada formálja, alakítja nemzetünket, identitásunkat, kultúránkat, a hazai és nemzetközi tudományt, átélte, elszenvedte, alakította vagy épp áldásként fogadta a történelem sorsfordító eseményeit - mondta az elnök. Kiemelte:

"Amikor fejet hajtunk Széchenyi István szobra előtt, fejet hajtunk azon hazafiak előtt is, akik vele együtt a nemzet felemelkedésén, a magyar nyelv művelésén és a hazai tudományos élet fellendítésén munkálkodtak."

Kollár László, az MTA főtitkára a székház előtt található térplasztika avatásakor elmondta: a Határtalan történet című alkotás egy 80 méter hosszú idővonal, amely a székház bejáratától indul a tér szíve felé, illeszkedve a megújuló Széchenyi térhez.

A körforgalom és a parkoló megszűnésével a kör közepének zöld területe szabadon bejárhatóvá vált volna az Akadémia felől - idézte fel a főtitkár, kiemelve: a tér átalakítása azonban elmaradt azt követően, hogy az országgyűlés állami tulajdonba vette azt 2022-ben. Ez annál is inkább fájdalmas, mert az új kialakítás alapkoncepcióját, ismereteink szerint, senki sem vitatja - tette hozzá.

Az alkotás 200 tartós mészkőlapból áll, amelyek az elmúlt 200 év fontosabb eseményeit, szereplőit jelenítik meg. A vonal arra is utal, hogy kilépünk a magyar nyelvű tudományos közösség központjából a nagyközönség felé - mutatott rá. Hozzátette: a vonal időben határtalan, az idővonal nem a múltba réved, hanem nyit a jövő fel

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×