Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels.com

Budapesti intézmény kapta az idei Családbarát kórház díjat

A gyógyítás mellett a családbarát szemlélet terén is példaértékű munkát végez a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház, amely idén elnyerte a Családbarát kórház díjat - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány.

Az alapítvány és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) immár hetedik alkalommal díjazta a családbarát egészségügyi intézményeket; kórházat, kórházi osztályokat, magánegészségügyi intézményeket, valamint kórházi innovációkat. A díjakat az MKSZ XXXVII., Mátraházán tartandó kongresszusán adták át.

A zsűri indoklása szerint az Uzsoki utcai Kórház példaértékű módon képviseli a családbarát szemléletet az egészségügyi ellátásban; az 1445 embert foglalkoztató kórház 17 osztályán - köztük a neonatológiai osztályon - olyan átfogó családbarát stratégiát valósít meg, amely egyszerre szolgálja dolgozói munkája és magánélete közötti egyensúlyt, valamint a betegek és hozzátartozóik testi-lelki jóllétét.

A kórház kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a hosszabb ápolásra szoruló páciensek a gyógyulás útján is megőrizhessék családi szerepeiket: családi konzultációkat szerveznek, lelkisegély-szolgáltatást nyújtanak, és olyan közösségi kezdeményezéseket kínálnak, mint a házi könyvtár, a felolvasások vagy az Uzsoki Könyvklub és az Uzsokimozi, ahol betegek és családtagjaik együtt kapcsolódhatnak ki - ismertették.

A kórház számos civil szervezettel és már gyógyult betegekkel is együttműködik a közösség erősítése érdekében. Munkatársaik testi-lelki egészségét ingyenesen használható tornaterem, szauna, masszázs és bérelhető kerékpárok, valamint az egy éves, egészségmegtartó, betegséget megelőző UzsokiFit program is támogatja, bizonyítva, hogy az Uzsoki Utcai Kórház számára a gyógyítás mellett a családok boldogulása is szívügy - írták.

A közlés szerint az MKSZ és a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány tavaly óta a magánegészségügyi intézményeket is díjazza.

Idén a Családbarát magánegészségügyi intézmény díját az FM Magánklinika Egészségügyi Szolgáltató Kft. kapta, elismerő oklevélben részesült a Da Vinci Kft., a Neomedical Egészségközpont, valamint az RMC Clinics.

A Családbarát kórházi innováció közönségdíját idén a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és Tudományegyetem Oktató Kórháza kapta, amely ingyenes, 8 alkalmas szülésfelkészítő tanfolyamot kínál leendő szülők számára. A személyes részvétellel zajló programot elismert szakemberek - orvosok, pszichológusok, szülésznők és mentőszolgálati szakértők - vezetik, biztosítva a résztvevők számára a hiteles, naprakész információkat.

2018 óta már 102 Családbarát kórházi osztály elismerő címet osztottak ki 34 kórházból az ország egész területéről. Ebből idén tizenhárom osztály kapott elismerést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×