Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Michael Blann/Getty Images

Durva, amit a nyakába kap az ország

Főleg csütörtökön a nap első felében, majd pénteken és szombaton reggel, délelőtt várható sok csapadék a HungaroMet előrejelzése szerint.

Már kedden is lehet csapadékra számítani főként a keleti országrészben, és a hét további napjain is mozgalmas, esős idő várható – közölte Facebook-oldalán a HungaroMet.

Kedden délután alapvetően továbbra is déli, délnyugati áramlással érkezik változó nedvességtartalmú levegő a Kárpát-medence fölé. A mai esőzést követően csütörtökön inkább a nap első felében, majd pénteken és szombaton reggel, délelőtt várható nagyobb mennyiséget adó csapadékzóna érkezése, de a köztes időszakok sem lesznek teljesen csapadékmentesek.

Szerdától jellemzően 15-35 mm csapadék eshet a hét végéig, de a kisebb körzetekben akár 40 mm-t meghaladó eső is lehet. Az alábbi valószínűségi térképeken a 10 és 20 mm csapadékra vonatkozó valószínűségi előrejelzéseket láthatjuk vasárnapig, míg az utolsó ábrán a márciusi klimatológiai átlagot.

Ezek alapján kijelenthető, hogy a héten – a maival együtt – az ország jelentős részén a márciusi havi átlagos mennyiségű, vagy azt kissé meghaladó csapadékra számíthatunk.

Péntekig még kitart az enyhe idő, de a hét végére már visszaeshet a hőmérséklet, jövő hétfőtől pedig északias áramlással már száraz és hűvös légtömegek érkezhetnek hazánk fölé.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×