Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Sokat hallhatunk róla: idén 75 éves a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepségsorozattal emlékeznek meg arról, hogy 75 évvel ezelőtt nyílt meg az utazóközönség előtt a "ferihegyi repülőtér".

1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt a magyar főváros légikikötőjét, amelyet ma Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérként ismerünk. Az InfoRádióban a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese elmondta: az idei ünnepségekre ráadásul azután kerül sor, hogy 2024-ben minden idők legmagasabb utasforgalmát produkálták, 17,6 millió utast szolgáltak ki a a repülőtéren, ami újabb ok az ünneplésre.

"Egyrészt ünnepeljük a repülőtér jubileumát, nagyon büszkék vagyunk a tavalyi évben elért eredményre is, és mindehhez pedig a névadónk, Liszt Ferenc életművét, az ő örökségét használjuk fel kvázi megemlékezésként. A repülőtér születésnapja május 7-én lesz, arra a hónapra összpontosítjuk mi is a legtöbb aktivitásunkat, de az utasok és a szélesebb közvélemény is egész évben találkozhat majd a repülőtér születésnapjával összefüggő kommunikációval" – mondta Valentinyi Katalin. Hozzátette: a magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenetanár maga is nagy utazó hírében állt, így a zene és az utazás embereket összekötő szellemisége hatja majd át az ünnepi rendezvénysorozatot.

75 évvel ezelőtt, amikor a repülőtér megnyitott, egész évben kezelt a budapesti légikikötő 50 ezer utast, ma pedig már gyakorlatilag az átlagos napi forgalom ennyi. Erre a robusztus növekedésre válaszul követték egymást azok a fejlesztési mérföldkövek, amelyek megjelennek majd az ünnepi eseményeken is.

"Először, mint az első legnagyobb fejlesztés, meghosszabbították az egyes futópályát, utána bővült az 1-es terminál, majd megépült a 2-es futópálya, az irányítótorony, később pedig a 2-es terminál, napjainkban pedig már folyamatban vannak a 3-as terminál előkészítő munkálatai" – sorolta Valentinyi Katalin.

2025 januárjában egyébként minden idők legnagyobb utasforgalmával indították az évet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és csak február elejéig hat új járat indulását jelentette be a Budapest Airport.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×