Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.36
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Budapest, 2025. március 5. Szakonyi Zsolt, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja (b) és Poroszlai Csaba, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója az SZTE - Egis Ipari Partnerségi Tanszék megalapításáról szóló megállapodás aláírásán a budapesti Egis Tudományos és Technológiai Központban 2025. március 5-én. Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) bővíti együttműködését, amelynek köszönhetően SZTE - Egis Ipari Partnerségi Tanszék néven új oktatási egység kezdi meg működését az egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. MTI/Hegedüs Róbert
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Tanszéket alapít az Egis Gyógyszergyár a Szegedi Tudományegyetemen

Az együttműködés keretében a gyógyszerészet ipari oldalát ismerhetik meg a hallgatók különböző kurzusokon – mondta az InfoRádióban az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója. Poroszlai Csaba hozzátette: a tanszék csak ősszel indul, de egyes kurzusokra már tavasszal is lehet jelentkezni, illetve bizonyos, már létező képzések tematikáját is módosítják a mostani megállapodás értelmében.

Az Egis ipari partnerségi tanszék néven új oktatási egységgel vesz részt a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészképzésében. Az erről szóló stratégiai megállapodást március 5-én írták alá a gyógyszergyártó cég tudományos és technológiai központjában. A vállalat és a szegedi egyetem stratégiai partnerként már korábban is több területen sikeresen működött együtt, az új tanszék indulása pedig mérföldkövet jelent a közös munkában. Az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy az együttműködés keretében a gyógyszerészet ipari oldalát ismerhetik meg különböző kurzusokon a hallgatók az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán.

Poroszlai Csaba hozzátette: várhatóan 40-50 fővel indul az első kurzus idén szeptemberben, de nemcsak elméleti képzés lesz az SZTE-n, hanem a tervek szerint gyakornokokat, érdeklődő fiatalokat is rendszeresen fogadnak majd, tehát látogathatók lesznek az egyes szakintézmények. Kiemelte, hogy az Egis szakemberei is fognak tanítani, vagyis a hallgatók gyakorló gyógyszerészek előadásain keresztül sajátíthatják el a szükséges tudást.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, a gyógyszeriparnak nagy szüksége van a fiatalokra, az új arcokra. Mint mondta, a teljes iparágra és az Egisre is igaz, hogy a dolgozók fele felsőfokú végzettségű, az egyes cégek pedig kiemelt figyelmet szentelnek az utánpótlásképzésnek. Poroszlai Csaba nagyon fontosnak tartja, hogy

még vonzóbbá tegyék a gyógyszeripari pályát a fiataloknak,

illetve a továbbtanulás előtt állóknak, a felvett hallgatókat pedig olyan tudással szeretnék felvértezni, amit ipari szereplőként a leginkább relevánsnak gondolnak. A gyógyszerészhallgatók többféle pálya közül választhatnak, az ipar csak az egyik opció.

Az SZTE–Egis ipari partnerségi tanszék ugyan csak a 2025–2026-os tanévtől kezdi meg működését, Poroszlai Csaba tájékoztatása szerint egyes kurzusokra már tavasszal lehet jelentkezni, illetve bizonyos, már létező képzések, tanfolyamok tematikáját is módosítják a mostani megállapodás értelmében. Mindez azt jelenti, hogy ezeken a jelenleg is felvehető kurzusokon mostantól sokkal hangsúlyosabban fog megjelenni a gyógyszeripar tudástartalma. Természetesen további kurzusok kidolgozása is folyamatban van, a hallgatók tehát széles képzési palettáról választhatnak majd. Az Egis vezérigazgatója megjegyezte: még a folyamat elején járnak, most az a legfőbb feladat, hogy megtöltsék tartalommal az eddigi elképzeléseiket.

Mint fogalmazott, már a stratégiai együttműködés előkészítése is rengeteg munkával járt, most pedig még magasabb fokozatra kapcsolnak, az SZTE és az Egis illetékesei kettőzött erővel építik ki a megálmodott tanszéki kurzusrendszert. Poroszlai Csaba kiemelte, hogy a Szegedi Tudományegyetem több magyar Nobel-díjast is kinevelt a tudományos életnek, ezért az Egis nagyon büszke arra, hogy létrejött ez a megállapodás. Azt gondolja, mindkét fél örül annak, hogy egy hosszú távú, a megszokottakhoz képest még minőségibb kapcsolat kezd el kibontakozni. „Eddig ugyanis eseti alapon csak egy-egy kutatás, fejlesztés vagy témacsoport kapcsán dolgoztunk együtt, most viszont egy állandó együttműködés veszi kezdetét” – zárta gondolatait az Egis vezérigazgatója.

(A nyitóképen: Szakonyi Zsolt, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja és Poroszlai Csaba, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója az SZTE - Egis Ipari Partnerségi Tanszék megalapításáról szóló megállapodás aláírásán a budapesti Egis Tudományos és Technológiai Központban 2025. március 5-én.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×