Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: BKK

Jön az autós káosz a Flórián téri felüljárónál – itt a munkálatok ütemezése

Márciusban elkezdődik a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő Flórián téri felüljárók felújítása, ezt megelőzően burkolatjavítási munkák indulnak a csatlakozó útszakaszokon.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a március 1-jei lezárást megelőző burkolatjavítási munkák több szakaszon zajlanak majd. Ez idő alatt az autóval közlekedők több forgalmi változásra számíthatnak.

  • Február 10-13. között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv lesz járható.
  • Február 13-án és 14-én az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.
  • Február 13-án az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.

A Budapest Közút által végzett munkák célja, hogy március 1-jére, a Flórián téri felüljárók korszerűsítésének kezdetére a csatlakozó útszakaszok megfelelő állapotban legyenek, így biztosítva a lehető legbiztonságosabb és gördülékenyebb közlekedést.

A BKK arra kéri az autóval közlekedőket, hogy lehetőség szerint válasszák a közösségi közlekedést, elsősorban a kötöttpályás járatokat.

A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint a burkolatjavítási munkák befejezése után, várhatóan március 1-jén indul a Flórián téri felüljárók felújítása, amely hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz.

A felújításról és az ahhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

Szép csendben átrendeződik a világ biztosítási piaca: vadiúj stratégiára állnak át a szektor nagyágyúi

A globális biztosítási szektor fokozatosan szakít a hagyományos, vertikálisan integrált működéssel, és egyre inkább rugalmas, moduláris modell felé mozdul el – derül ki a BlackRock nemrég közzétett idei globális biztosítási jelentéséből. A 31 országban több mint 24 ezer milliárd dollárnyi kezelt vagyont lefedő felmérés szerint a biztosítók a befektetésektől a tőkegazdálkodáson és termékfejlesztésen át a technológiáig egyre tudatosabban kombinálják a belső kapacitásokat külső partnerek szakértelmével.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×