Infostart.hu
eur:
361.16
usd:
317.23
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Scales of justice and Gavel on wooden table and Lawyer or Judge working with agreement in Courtroom, Justice and Law concept.
Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Fontos változás történt a bírósági illetékeknél, jelentősen drágul a perindítás

Megszüntették az eddigi másfél millió forintos illetékmaximum – módosultak a polgári peres eljárások megindításának illetékei.

Egy január 28-i jogszabályváltozással módosult a polgári peres eljárások megindításának illetékeire vonatkozó szabályozás, így a követelés összegéhez igazodó 6 százalékos illetékmérték helyett egy kilenc szintből álló, sávos rendszert vezettek be, és megszüntették az eddigi 1,5 millió forintos illetékmaximumot – írja a Telex.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő ügyvéd arról beszélt, az intézkedés egyik célja lehet, hogy a jelentős bírói kapacitáshiány miatt kevesebb legyen a bíróságokon az ügyteher. Egy másik, szintén név nélkül nyilatkozó szakember hozzátette, „valóban volt abban eleve valami furcsa, hogy egy 25 millió forintos ügynek ugyanakkora volt az illetéke, mint egy 100 milliárd forintosnak.”

A Telex forrásai szerint ezt a változást persze minden ügyvéd már egy ideje tudta, így akinek nagy értékű ügye készülődött, igyekezett legalább egy nappal az illetékváltozás előtt elindítani azt: így ugyanis 1,5 millióval úszta meg a pereskedés rajtját több tíz- vagy több százmillió helyett.

A cikkben felhívják a figyelmet arra is, hogy az intézkedésnek különös aktualitást ad a Rákosrendezőre tervezett megaberuházás ügye. Ha ugyanis valaki pert indítana a magyar állam és az arab hátterű, de vezetésében erősen NER-es kötődésű vevő 50,9 milliárd forintos megállapodásának ügyében, akkor az illetékkalkulátor szerint egy 260,3 millió forintos illetékkel indulhatna el.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

A korrekció napja lehet a péntek a forint piacán, miután az elmúlt napok jelentős gyengülését kiváltó olajár-emelkedés megtorpant. A Brent árfolyama több dollárral csökkent, az euró-forint jegyzése a csütörtöki 365 körüli szintekről erős korrekcióba kezdett. A magyar valutának emellett némi támaszt adhat, hogy az energiaársokk hatására a piac kevesebb MNB-kamatvágást áraz, miközben a kereskedők továbbra is a közel-keleti fejleményeket, az amerikai vámfenyegetéseket, a dollár mozgását és a kötvényhozamokat figyelik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×