Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
bkk testkamera
Nyitókép: BKK

Egyelőre nem özönlenek a jelentkezők BKK-rendésznek

A januártól megnyitott státuszok felét sem sikerült eddig betölteni a fővárosban.

Január elsejétől működik a Vitézy Dávid kezdeményezésére megszervezett BKK-rendészet, amely elsősorban a budapesti tömegközlekedés biztonságának a növelését szolgálja. A Magyar Hang a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) részeként létrehozott új szervezet eddigi működésére kérdezett rá a Főpolgármesteri Hivatalnál, és kiderült, hogy a 75 új pozícióból eddig csak 33-at sikerült betölteni.

A válaszból kiderül, hogy az egységet ezért a FÖRI közterület-felügyelőivel is kiegészítik, illetve a BKK zavarelhárító szolgálathoz nappal és az éjszaka folyamán is vezényelnek egy-egy közterület-felügyelőt, így 0-24 órában látnak el közös szolgálatot a BKK munkatársaival. A FÖRI közterület-felügyelőinek munkáját eddig is kiegészítő BKK személy- és vagyonőrök továbbra is naponta 14-en hajtják végre a járatellenőrzéseket, míg a BKV Zrt. személy- és vagyonőrei közül 12-en látnak el éjszakai szolgálatot a frekventált járatokon.

A BKK-rendészeti létszámának feltöltése a főváros tájékoztatása szerint folyamatos. Az is kiderült, hogy középfokú végzettséggel jelenleg bruttó 348 800 forint a BKK-rendészek alapbére, ezen felül a havi rendszeres egyéb juttatások bruttó havi 93 600 forintra rúgnak. Mindezek mellett pótlékokkal is nőhet a rendészek fizetése, így összesen akár bruttó 612 400 forintot is lehet keresni.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×