Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Winter landscape at Balaton sea, Hungary
Nyitókép: gehringj/Getty Images

Balatoni és Velencei-tavi jégállásjelentés: hízik…

A tartós hideg időben elindult a tavakon a jégképződés.

Az Időkép tudósítása szerint a Balaton-parton már vékony, felaprózott jégtáblák sorakoznal, sőt Keszthelynél a lágy hullámoknak ad hangot a felaprózódott jég. A déli part mentén már több helyen kezdett megfagyni a víz, a szélcsendes, zárt öblökben nagyon felületen alakult ki összefüggő jég, másutt a vékony jégréteget a hullámok felaprózva sodorták a partra. A következő napokban jó eséllyel hízhat a jég, hiszen szélcsendes lesz az idő, és melegedés nem jön.

Január 16-án, csütörtökön a Velencei-tó felszínét már egybefüggő jég borítja – adta ki közleményében a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér Vármegyei Szakaszmérnökségének Velencei-tavi Tófelügyelősége. A jég vastagsága átlagosan egy centiméter, a védett part menti területeken, a kikötőkben, öblökben a centis hótakaró alatt azonban már 2-3 centiméteres vastagságú a jég.

Ez azonban azt jelenti – hívták fel a figyelmet a szakemberek –, hogy a jég szerkezete gyenge, teherbírása sportolásra nem alkalmas.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×