Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
A Táncsics Mihály (Verbőczy) utca 1., a korábbi brit követség lerombolt épülete.
Nyitókép: Fortepan

NEB-konferencia: Budapestiek az ostrom idején

Budapestiek az ostrom idején tartott konferenciát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Vas utcai hivatalában.

Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja az InfoRádióban elmondta, a konferencián több szempontból is vizsgálták a II. világháború végének fővárosi eseményeit, de elsősorban arra koncentráltak, hogy milyen volt az ostrom alatt a mindennapi élet, milyen volt a civil lakosság túlélési stratégiája. Azt is kifejtette, hogy az egyik előadáson azt részletezték, mit jelentett orvosi, egészségügyi szempontból ez a több mint három és fél hónap elegendő víz és élelmiszer nélkül, illetve azt is, hogy hogyan csatlakozhattak az emberek az ellenálláshoz.

"Az óvóhelyeken, illetve a pincék bezártságában állandóak voltak a különböző atrocitások, folyamatos félelem uralkodott ezeken a helyeken" – mondta a történész.

A konferencia résztvevői hallhattak egy hadtörténeti bevezetőt, illetve a katonai hadműveleti álláspont ismertetése sem hiányzott, hiszen elengedhetetlen a téma tárgyalásához.

Bank Barbara felidézte, hogy Budapest ostroma 1944. december 25-től 1945. február 13-ig tartott, és az orosz csapatok házról házra foglalták vissza a várost kemény harcok árán. Folyamatosak voltak a bombázások, ráadásul a Duna-hidakat is felrobbantották.

"A budai várnegyed például romokban hevert. A statisztikák szerint abban a térségben négy olyan lakás volt, amely nem sérült meg, és lakható maradt, a többi félig-meddig vagy teljesen romba dőlt. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a szovjet csapatok nem kímélték az elhagyott épületeket" – mondta Budapest ostromáról a történész.

A teljes konferenciát itt lehet megnézni:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×