Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc már túl is van újévi köszöntőjén

"Egy normálisabb országot szeretnénk, ahol több a mosoly, több az odafigyelés, ahol a fiatal szabadon választhat utat, az idősebb megtalálja a biztonságot."

Vigyázzunk a hazára, mert megérdemli - hangsúlyozta hétfőn a közösségi médiában közzétett újévi köszöntőjében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Egy normálisabb országot szeretnénk, ahol több a mosoly, több az odafigyelés, ahol a fiatal szabadon választhat utat, az idősebb megtalálja a biztonságot - mondta videóüzenetében a politikus.

Hozzátette: mi 2025-ben is egy ilyen országért fogunk dolgozni.

Gyurcsány Ferenc a fiataloknak azt tanácsolta, "válasszanak utat, kellő merészséggel és bátorsággal, annak tudatában, hogy korrigálhatják korábbi döntéseiket, merjenek új utakat találni, lázadni, ne akarják ugyanazt az utat bejárni, amit mi már megtettünk".

Az idősebbekhez szólva a pártelnök egyebek mellett elmondta, mindenki egyénileg felelős a saját útválasztásáért.

Végezetül Gyurcsány Ferenc Magyarország minden polgárának egy jobb esztendőt kívánt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×