Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án. Balra Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja és szóvivője, jobbra Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Hiába Karácsony Gergely próbálkozása, nem lesz helyettese

Javaslatát a közgyűlési többség levette a napirendről, ezt egyébként épp a főpolgármester párttársa javasolta abban a formában, hogy "halasszák el a döntést".

Nem szavaznak a főpolgármester-helyettesekről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők, miután az erről szóló javaslatot levették a napirendről.

A testület Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője kezdeményezésére 18 igennel, 1 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett hozta meg ezt a döntést.

Barabás Richárd a napirendi vitában azt mondta, halasszák el a szavazást, mert "nem úgy tűnik", hogy konszenzus alakult volna ki a képviselők között az ügyben.

Mint az Infostart is megírta, Karácsony Gergely főpolgármester az ülésre benyújtott előterjesztésében Kiss Ambrust, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatóját és Vitézy Dávidot, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjét javasolta főpolgármester-helyettesnek.

A napirend előtti vitában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés újonnan bevezetett szavazási rendje kapcsán sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a napirendek megvitatása után szavaznak. Hozzáfűzte, "szomorúan látja", hogy a Tisza Párt kérésére született ez a döntés.

"Én látom, hogy ennek mi az oka, szerintem az, hogy önök abszolút nem tudják követni, hogy itt a Fővárosi Közgyűlésben mi történik" - mondta, megjegyezve, hogy a Tisza Párt képviselői ennek "alkalomról alkalomra tanúbizonyságát adják".

Jelezte: ő bízik a Tisza Párt képviselőiben, hogy tudnák követni a szavazásokat, anélkül, hogy

  • Magyar Péter megmondaná, hogyan kell szavazni, vagy
  • a szünetben Vitézy Dáviddal, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjével "összesutyorognának".

Enélkül a koordináció nélkül is képesek eldönteni, milyen gomb az, ami megfelelő - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy nem döntenek a főpolgármester-helyettesek személyéről. Szerinte a helyzet "kezd komolytalanná válni", hiszen megvan "a balliberális többség" ahhoz, hogy főpolgármester-helyettest válasszanak.

Emlékeztetett: nyár óta jelzik, hogy egy "szivárványkoalíciós paktum" készül, és szavai szerint a főpolgármester-helyettesi jelölésekből látszik, kik ennek a paktumnak a résztvevői. Jelezte: jó lenne, ha a közgyűlés törvényes alapokon működne.

Porcher Áron (Tisza Párt) válaszában hangsúlyozta: nem ők kezdeményezték, hogy ebben a rendben szavazzon a közgyűlés, a főpolgármesternek a hatásköre ennek meghatározása. Úgy fogalmazott, hogy tudják "tartani a tempót", a szerdai ülésre is több előterjesztéssel készültek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy amikor nem tartózkodással szavaznak, akkor véleményt is nyilvánítanak, ellentétben a Fidesszel, amelynek képviselői "egy gombot nyomogatnak". Hozzátette: nem tudja, milyen paktumról beszél a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Keszthelyi Dorottya (DK) szerint a paktumokat már látták a főpolgármester-jelölti kampányban. Jelezte: örül annak, hogy Szentkirályi Alexandra felébredt "Csipkerózsika-álmából" és észrevette, hogy Budapesten vannak ügyek, amik mellett közösen kell kiállni, és ilyen a drogstratégia is. "Nem tudjuk", a Fidesz drogtatégiája az elmúlt időszakban hatályban volt-e, de nem ért célt - mondta.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője közölte: örül, hogy egyszerre vádolja a Fidesz frakcióvezetője azzal, hogy balliberális paktumot kötött, majd „Gyurcsány Ferenc képviselője” azzal, hogy a Fidesszel kötött paktumot.

Karácsony Gergely főpolgármester jelezte: az ő felelőssége, hogy a közgyűlés döntéshozatalát segítse, hogy átlátható módon szavazzanak, és ezt a felelőséget viselve tett javaslatot a szavazási rendre. Megjegyezte: a lebonyolítás módját a frakciók többsége "nem ellenzi".

Baranyi Krisztina (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) IX. kerületi polgármester közölte: sajnálja, hogy a közgyűlés napirendjén továbbra sem szerepel a főpolgármester-helyettesek megválasztása, és úgy vélte, ha továbbra sem tudnak főpolgármester-helyetteseket választani, az elvezethet a közgyűlés feloszlatásához.

Szavai szerint ebben nemcsak a főpolgármesternek van felelőssége, hanem a legnagyobb frakcióknak is, és mivel Vitézy Dávid "erre a pozícióra ambiciózusan jelentkezik", neki is.

Vitézy Dáviddal kapcsolatban megjegyezte: a helyében nem lenne nyugodt, mert már a második olyan megállapodási kísérlet esett kútba, amit a főpolgármesteri, főpolgármester-helyettesi pozícióra kötött.

A közgyűlésre érkező képviselőket a Momentum politikusai olimpiai népszavazást követelő molinóval és nyílt levéllel várták.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×