Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Még mindig tart a DK-s képviselő kálváriája

„Tüske vagyok a köröm alatt ennek a rendszernek” – nyilatkozta Varju László az ellene folyó büntető perről.

Kedden még nem mondta ki ítéletét a Kúria az első- és másodfokon már bűnösnek talált Varju László ügyében - írja a Telex. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét garázdaság, testi sértés és választási csalás ügyében állították bíróság elé. Garázdasággal és testi sértéssel az MTVA épületében történt 2018-as dulakodás miatt vádolták, választási csalással pedig azért, mert 2018-ban a választások előtt rávett egy független képviselőt Újpesten, hogy lépjen vissza.

Varjút februárban első másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek, helyben hagyva az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést, a 900 ezer forintos pénzbírságot. 2023 januárjában a Fővárosi Törvényszék csak garázdaságért és választási csalásért ítélte el, ezzel szemben a másodfokú bíróság már testi sértés vádpontjában is bűnösnek találta. A Fővárosi Ítélőtábla szerint ugyanis Varju szándékosan kihúzta egy biztonsági őr lábát az MTVA-székházban 2018 decemberében.

A vád szerint garázdaságot követett el Varju, amikor nekirontott a közmédia biztonsági őrének a 2018-ban. A rabszolgatörvény elleni, MTVA-székház előtti tüntetés közben ellenzéki képviselők mentek be az épületbe, hogy beolvassák a követeléseiket. A székházban egy dulakodás után a DK képviselője fekvés közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Az eset után végül egyébként Varju volt az, akit mentőnek kellett elvinnie.

A februári tárgyaláson felolvasták az egyik biztonsági őr tanúvallomását, amely szerint Varju teátrálisan és provokatívan viselkedett a közmédia épületének folyosóján.

Varju László februárban azt mondta a bíróság előtt, hogy nem akartak, és nem is követtek el bűncselekményt 2018-ban az MTVA épületében. A képviselő emlékeztetett arra, hogy széles körű társadalmi tiltakozás és tüntetéssorozat volt hat éve a megemelt túlorázásról szóló, rabszolgatörvényként elhíresült törvény ellen. Februárban felolvasta Varju azt az öt követelést, amit a rabszolgatörvény elleni tüntetésen is akartak a közmédia székházában. Varju azt állította, annyit kértek csak, hogy beszélhessenek a közmédia felelős szerkesztőjével. A képviselőnek viszont ezt nem engedték, az esetet pedig, ami miatt garázdasággal és testi sértéssel vádolták így idézte fel:

„a biztonsági őrök letéptek a korlátról, és végigcibáltak a folyosón”.

A biztonsági szolgálat emberei ezután hajtották el Varjút és képviselőtársait az MTVA Kunigunda úti épületéből, pedig állításuk szerint országgyűlési képviselőként ott jogosan tartózkodtak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×