Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: pixabay

Egymást követték a drámai pillanatok a Balatonon

Az elmúlt hétvégén többször is életet mentetettek a Balatonon az egyenruhások, ahol nappal és éjszaka is kerültek bajba csónakból horgászók.

Hazánk legnagyobb tava ősszel is komoly feladatok elé állítja a vízirendőröket. Csak az elmúlt hétvégén négy esetben öt személyt mentett ki a vízből a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya – olvasható a police.hu-n.

Egy 41 éves férfi és 74 éves édesapja október 25-én, késő este a Balatonlelle előtti vízterületen, a parttól több mint 500 méterre borultak fel a csónakjukkal, mert a horgony felhúzása közben elszakadt a kötél. A vízirendőröknek szerencsére a vaksötétben is sikerült azonnal megtalálniuk őket, a bajbajutottakat pedig a balatonlellei kikötőben adták át a mentőszolgálat munkatársainak.

A rendrőség emlékeztet, hogy a Balaton jelenleg 12-13 fokos, így a hipotermia, vagyis az emberi test kihűlésének veszélye már rendkívül rövid idő alatt fennáll. A hasonló esetek elkerülése végett kérik, hogy fogadják meg tanácsaikat.

  • Egyre inkább érkezik a hideg idő, késő őszibe fordul az időjárás. A Balatonon ilyenkor tapasztalható hirtelen leszálló sűrű köd, és a 10 fok körüli, majd később már az alatti vízhőmérséklet együttesen teszi nehezebbé a víziközlekedést, növelve az ezzel járó kockázatokat.
  • November 1-től (március 31-ig) vízijárművekről (vitorlás, csónak stb.) már tilos lesz az éjszakai horgászat, csak 6 és 22 óra között szabad majd horgászni.
  • A viharjelzési szezon után kiemelten fontos a vízre szállás előtt az időjárás-előrejelzés megismerése. Ez a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. www.met.hu honlapján, vagy a METEORA mobil applikációján keresztül is elérhető.
  • Csónak továbbra is csak a parttól számított legfeljebb 1500 m széles vízterületen közlekedhet. Ez a tilalom az A, B és C kategóriájú tanúsítvánnyal rendelkező csónakra, melynek vezetője a hajózási képesítésekről szóló miniszteri rendelet szerinti legalább tanulómatróz, vagy kishajóvezetői képesítéssel rendelkezik, nem vonatkozik. Ettől függetlenül javasoljuk az 1500 m-es szabály betartását azoknak is, akik egyébként ezen túl is bemehetnek a vízre, tekintettel az időjárási körülményekre.
  • Az 1500 méteres sávot elhagyó csónak felszerelését - a kötelező felszerelésen túl - ki kell egészíteni egy feltöltött állapotban lévő, folyamatosan bekapcsolt, üzembiztos, vízálló kivitelben vagy tokban elhelyezett mobiltelefonnal, valamint a csónakban ülők számával megegyező mentőmellénnyel és tartalék evezővel. Ez az 1500 méteres sávot el nem hagyóknak is erősen ajánlott.
  • A legalább 7,5 kW teljesítményű elektromos motorral hajtott csónakok korlátozás nélkül közlekedhetnek, ha a csónak vezetője legalább kishajó-vezetői képesítéssel rendelkezik. Ebben az esetben is javasolt egy feltöltött tartalék akkumulátor megléte.
  • Az ilyen speciális helyzetben, a hidegebb időben való hajózás, víziközlekedés során nagyon fontos az általános mentőeszközök megléte, a mentőmellény viselése, annak minősége, használhatósága.
  • Biztonságot ad az irányt és a saját pozíciót is mutató eszközök (iránytű, kompasz, GPS, radar) használata. Javasolt a GPS megléte (szintén feltöltött akkumulátorral, vízhatlan tokban) a lényeges pontok (legközelebbi partszakasz, legközelebbi és a környező kikötők) elmentésével.
  • A segélykérések során hívható a 112-es segélyhívószám, mely már a segélykérő helyadatait is elküldi, amennyiben IOS vagy Android rendszerű okostelefonról indítják a hívást. Ezzel együtt azonban javasoljuk, hogy ha baj történik, inkább a 1817-es vízi segélyhívót tárcsázzák, mert a segítség sokkal gyorsabban érkezhet. A 1817-re indított hívásukkal közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányág központját érik el. Ajánljuk gyorsgombra állítani a segélyhívót, hogy az akár egyetlen mozdulattal hívható legyen!
  • Legyen kéznél működőképes, vízmentes lámpa, amivel a mentőegységek részére világítani, illetve jelzést adni lehet.
  • Hirtelen feltámadó szél, vagy leereszkedő köd esetén javasolt a mentőmellény azonnali felvétele.
  • Ha a csónakon, vagy hajón van fürdőlétra, akkor javasolt a leengedése már a horgászat megkezdése előtt. Ugyanis ha valaki véletlenül a vízbe esik, akkor a réteges, vastag ruházat és a hideg víz miatt nem biztos, hogy létra nélkül vissza tud kapaszkodni.
  • Fontos hogy lehetőleg társsal induljunk horgászni. Ha egyedül megyünk, akkor tudjon rólunk valaki, hogy hová megyünk, meddig maradunk, és a horgászhelyet is úgy válasszuk ki, hogy hallótávolságba legyen a part, illetve olyan helyre menjünk, ahol látó-, és/vagy hallótávolságon belül más is horgászik.
  • Ha a csónak felborul, azt semmi esetre se hagyják el, hanem kapszkodjanak bele, és ha lehetőség van rá, akkor másszanak fel rá. Ne próbáljanak meg kiúszni a partra, mert a sikernek a vastag ruházat, és a hideg víz miatt csekély az esélye.
  • Az ősz-téli időjárási körülmények nagyban megnehezíthetik, és lassítják a segítséget nyújtók munkáját, így mentéshez szükséges idő is megnőhet, amely további komoly rizikófaktor a víziközlekedők számára.

A jegesedésig a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság minden rendőrőrsén készenlétben tart azonnal bevethető mentőhajókat, de a sikeres bevetések feltétele a fenti szabályok, tanácsok betartása is – teszik hozzá.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×