Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
fishing in the lake
Nyitókép: Getty Images

Hatalmas hírt kaptak a horgászok egy 10 éves fiún keresztül

Kiadták az egymilliomodik horgászengedélyt - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség a csakapeca.hu oldalon.

Tájékoztatásuk szerint az egymilliomodik regisztráció tulajdonosa egy 10 éves, Győr-Moson-Sopron vármegyei gyermek, ami azt jelzi, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb ez a szabadidős tevékenység.

Ez az eredmény a horgászok közössége számára óriási mérföldkő és elismerése a kormányzat aktív támogatásának, hiszen a horgászatot népszerűsítő programok sikerességének is köszönhető - írták.

Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke a közlemény szerint elmondta:

a horgászat már nem csupán egy hobbi,

hanem egy jelentős közösségépítő erő is, amely összeköti a természetet kedvelő embereket.

A MOHOSZ célja, hogy folyamatosan biztosítsák a megfelelő körülményeket a horgászok számára, legyen szó haltelepítésekről, versenyek szervezéséről vagy a fenntartható horgászat támogatásáról. A MOHOSZ már 38 közfeladat ellátására kapott felhatalmazást és a megkapott támogatási és szabályozási lehetőségeivel egységes elvek szerint, átlátható módon segíti a horgászszervezeteket - tette hozzá.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadóját is idézik, aki példaként említette, hogy 2016-tól megszűnt a kereskedelmi célú halászat és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője, a horgászszervezetek pedig ezen vizek halgazdálkodási hasznosítói.

2018-ban online konzultációban kikérték a horgászok véleményét, ez alapján hozták létre a Magyar Horgászkártyát, amellyel az elektronikus ügyintézés útjára lépett a szövetség.

Kiemelték, ezek az intézkedések mind hozzájárultak ahhoz, hogy a horgászat ma már Magyarország legnépszerűbb szabadidős tevékenységévé vált.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×