Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.88
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash.com

Bujdos Eszter: még tovább fog drágulni itthon a tankolás, de ez egy átmeneti jelenség

Szombattól emelkedik a gázolaj és a benzin nagykereskedelmi ára. A folytatásról Bujdos Esztert, a holtankoljak.hu ügyvezetője beszélt az InfoRádióban.

Mint azt az Infostart is megírta, szombattól a benzin literenkénti nagykereskedelmi ára 4, a gázolajé pedig 5 forinttal emelkedik, és ezt az emelést a kutak várhatóan érvényesítik is majd az áraikban. Az aktuális átlagárak a töltőállomásokon pénteken a benzin esetében 584 forintot mutatnak, a gázolaj átlagára pedig a most 590 forint literenként.

Az áremelés hátterében a közel-keleti konfliktus súlyos harci eseményei állnak, amelyek hatással voltak a Brent típusú olaj hordónkénti árára, hiszen a hét elején még 70 dollár volt egy hordó olaj, mely ár mostanra már 76 dollár lett. Közben – szintén a háborúval összefüggésben – még a forint is gyengült a dollárral szemben, így két hatás együttesen okozza a mostani drágulást.

Az áremelkedés pedig várhatóan a jövő hét folyamán még tovább folytatódhat

– mondta az InfoRádióban Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt figyelemmel kíséri a hazai átlagárak régiós országokhoz viszonyított alakulását. A legutóbbi statisztika épp ma, október 4-én jelent meg, mely szerint számos környező országban tapasztalhatónál alacsonyabbak valamelyest a hazai árak. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető elmondta: az olajár emelkedése a környező országokban is drágítja az üzemanyagokat, így a különbség megmaradhat.

"Ez az összehasonlítás havonta történik. Véleményem szerint az olajár emelkedése most megint csak egy kiugró értéket mutat, és elképzelhető, hogy a hónap közepe-vége felé újra visszarendeződik majd, és akár egy csökkenést is megfigyelhetünk. Elemzők is arra számítanak egyébként, hogy az év végéig nagyjából ez a 600 forint körüli átlagár várható a hazai kutakon. Leginkább azért, mert az olajárat sem várják elemzők 80-85 dollárnál feljebb" – fejtette ki Bujdos Eszter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak

Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot is a Magyar Külügyi Intézet éléről, mert a kormány állítása szerint kinevezésekor nem számolt be arról, hogy belga cégén keresztül mintegy 84 millió forintot kapott Lázár János minisztériumától. Kedden számos kérdésben hozott döntést a Parlament, az Országgyűlés délelőtt elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen. Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×