Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) központi tanévnyitó ünnepségén 2024. szeptember 3-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Orbán Viktor: ha újra harcolni kellene a hazáért, Orbán Balázs ott lesz velünk a Corvin közben – egy vihart kavart interjú utóélete

A miniszterelnök azt mondta pénteken reggel a Kossuth rádióban, hogy politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott 1956 és az orosz–ukrán háború összefüggésében, ami egy hiba. A kormányfő szerint közösségük az 1956-os forradalom talaján áll, melyet nem kell beemelni a háború-béke vitába. A nagy vihart kavart interjúrészlettel kapcsolatban többen is kifejtették véleményüket, Orbán Balázs pedig úgy véli, egyesek megpróbálták kiforgatni a szavait, és jelezte: 1956 hőseinek emléke szent és sérthetetlen.

Az Észak-Macedóniában tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth rádió kihelyezett alkalmi stúdiójában adott interjúban egyebek mellett kitért a kormányfő politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a nyilatkozatára is, aki azt mondta a Mandiner Stratégiai részleg című műsorában, hogy „'56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség. Látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert '56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”

A miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth rádióban úgy fogalmazott, „észnél kell lenni, ha az ember kényes kérdésekről beszél”, mert azt látja, hogy sikerült belekeverni az 1956-os forradalom ügyét a háború-béke vitába. Hozzátette:

mindig pontosan kell fogalmazni, és semmilyen kétséget nem szabad hagyni a kormány álláspontját illetően.

A kormányfő szerint Orbán Balázs az említett interjúban félreérthetően fogalmazott, amit ebben az összefüggésben hibának nevezett. „A mi közösségünk az 1956-os forradalom talaján áll, abból nőtt ki. Nem létezne ez a politikai közösség, ha nem lettek volna az 56-os hősök. Ezért a háború-béke vitába nem kell beemelni a magyar történelem számunkra szent és sérthetetlen eseményeit és hőseit, mint amilyen az 1956-os forradalom és az '56-os hősök, hanem inkább távol kell tőle tartani” – jelentette ki a miniszterelnök.

Mint mondta, nem lenne jó, ha az ukrán–orosz háború árnyéka rávetődne az 1956-os szabadságharcosok emlékére, akiknek hálával tartozik az utókor. Orbán Viktor szerint a hősök dicsőségét kell inkább napirenden tartani, mert „ahol nem felejtik el a hősöket, ott új hősök is születhetnek. Nincs kétségem egyetlen fideszes vezető politikai nézetei felől sem” – jegyezte meg.

„Biztos vagyok benne, hogy ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kellene a hazáért, akkor Orbán Balázs ott lesz velünk a Corvin közben.

Mindenesetre figyelnünk kell arra, hogy a háborúról és a békéről szóló nemzetközi viták, mikor megérkeznek Magyarországra, ne tereljék félre, ne rombolják le, ne siklassák ki az egyébként fontos belpolitikai értelmes vitákat” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Balázs: megpróbálták kiforgatni a szavaimat

Orbán Balázs nyilatkozata nagy port kavart a magyar nyilvánosságban, több közéleti szereplő, politikus és elemző is reagált az interjúban tett kijelentésekre.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója a Telex megkeresésére úgy fogalmazott, „az 1956-os forradalmat és szabadságharcot nem lehet összehasonlítani Oroszország Ukrajna elleni agressziójával. Magyarországot nem fegyverezte fel éveken keresztül az Amerikai Egyesült Államok és a NATO. Ennek ellenére a bátor magyar szabadságharcosok mégis felvették a harcot a hatalmas túlerőben lévő szovjet birodalommal. Mi mégiscsak a szabadságharcosok népe vagyunk”.

Török Gábor politikai elemző közösségi oldalán azt írta: „Brüsszelt elfoglalnánk, de itt nem védekeznénk. Nekem ez tűnik eddig az év legnagyobb politikusi hibájának. Akkor is, ha amúgy nem hiba ezt gondolni, de politikusként ezt mondani, bizony elég magas labda”.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szintén a közösségi oldalán reagált Orbán Balázs kijelentéseire. Szerinte a magyar kormány „nem őre, hanem elárulója a magyar függetlenségnek”. Az ellenzéki pártelnök szerint a fideszes politikusok nem szabadságharcosok, hanem orosz ügynökök. „Önök idegen hatalom zsoldosai, akik bűnös módon bitorolják az ország vezetését. A miniszterelnöknek egyetlen útja maradt ezek után, a távozás útja. Ki nem akarja védeni a hazát, az elárulója annak” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Magyar Péter a Facebookon közzétett videójában elítélte a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentéseit, és lemondásra szólította fel Orbán Balázst. A Tisza Párt elnöke úgy véli, Orbán Balázs „megalázta sok ezer magyar szabadságharcos emlékét”, akik közül sokan az életüket áldozták hazájuk szabadságáért és a nemzet függetlenségéért. Az ellenzéki politikus szerint Orbán Balázs „nem dolgozhat a kormányfő mellett felelős beosztásban, és haladéktalanul távoznia kell a hivatalából még október 23-a előtt”.

Orbán Balázs csütörtökön Facebook-oldalán megjelent videóüzenetében azt mondta, megpróbálták kiforgatni a szavait. „1956 hősei nemzeti hősök, emlékük szent és sérthetetlen. 1956 hőseinek igazuk volt, és helyesen cselekedtek. Sajnos két és fél éve minden nap háborúpárti propaganda nyomása alatt állunk, amely nem riad vissza semmitől. Még attól sem, hogy 1956 hőseinek emlékét megpróbálja összekeverni az orosz–ukrán háborúval. Ez a háború azonban nem a mi háborúnk” – tette hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×