Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
A drónnal készült felvételen a megáradt Duna az 1-es számú fóút bevezető szakaszánál Gönyűnél 2024. szeptember 19-én.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Tetőzésközeli szinten a Duna Nagybajcsnál

Délután egy óra körül tetőzésközeli szintre emelkedett a Duna Nagybajcsnál. Vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A lakosságot továbbra is kérik, hogy a munkálatokat ne hátráltassa fotózással, nézelődéssel a töltéseken és azok környékén!

A Boris nevű ciklon távozása után az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon. Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, egyre halad lefelé a vízfolyásokon.

A legfrissebb adatok alapján a Duna a hazai szakaszon szinte mindenütt a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik majd, Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a III. fok feletti vízállással.

Mint az az OVF közleményében olvasható, a félreértések elkerülése végett viszont fontos hangsúlyozni, hogy az árhullám vonulásával napról napra máshol, egyre lejjebb lévő folyószakaszokon tetőzik a Duna, egészen addig, amíg az árvíz el nem hagyja az országot! Ennek megfelelően, és a legutolsó előrejelzés szerint csütörtök napközben Nagybajcsnál, várhatóan péntek reggel Komáromnál, este pedig Esztergomban lesz tetőzés.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrött a III. fokozatnál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket (LNV) megközelítő vízállással.

Az árhullámmal veszélyeztetett területek állami védvonalain a vízügyi igazgatóságok végzik a védekezést – ahol szükséges, a társszervek bevonásával. Az önkormányzati védekezéseknél pedig a vízügy szakmai irányításával, a katasztrófavédelem, a honvédség, a rendőrség, a polgárőrség, a büntetés-végrehajtás, illetve számtalan civil önkéntes közreműködésével zajlik a munka. A Szigetközben még mindig 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és erre készülnek a Dunakanyarban is.

Az országban 41 település, valamint a főváros hét szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margitszigeten – önállóan védekezik, de a vízügyes szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak. A déli országrészben, így például Bátán, illetve Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését.

Továbbra is érvényes a főigazgatóság kérése a lakossághoz: „a gátak állapotának védelmében kérjük, ne menjenek a töltésekre fotózni-nézelődni, kerüljék a katasztrófaturista viselkedést, ezzel is segítsék a védekezésben résztvevők munkáját!” – zárul a kommüniké.

(Címlapképünkön: A drónnal készült felvételen a megáradt Duna az 1-es számú főút bevezető szakaszánál Gönyűnél 2024. szeptember 19-én.)

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×