Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Herczeg Zsolt/InfoRádió

Már áll a mobilgát Szentendrén, ahol pénteken 7 és fél méternél tetőzhet a Duna

A hét elején 300 ezer homokzsák érkezett a Pest vármegyei városba, ahol önkéntesek jelentkezését várják a szükséges árvízvédelmi munkák elvégzésére. Hétszáz centiméter feletti vízállás esetén több utca is víz alá kerülhet Szentendrén.

Az árvízveszély miatt a szentendrei Duna korzón az eredetileg tervezettnél egy nappal korábban, már hétfőn felállították a mobilgátat, amely jelenleg hatékonyan védi a várost a Duna áradása ellen. A folyó várhatóan pénteken 740-750 centiméter közötti vízszinten tetőzik majd a Pest vármegyei városnál.

Ez a vízszint 1,6 méterrel magasabb lenne a tavaly decemberinél, ugyanakkor 40-50 centiméterrel alacsonyabb, mint a 2013-as árvízhelyzet idején.

A most várható 700 centiméter feletti vízállás esetén a folyó alá kerülne az egész Dunakanyar sétány, valamint a Sellő, a Kőhíd, az Árbóc, a Dereglye, a Vadkacsa és a Hullám utca, továbbá a Derecskei út a 10-es és a 14-es számú ház között, illetve a Sziget utca egyik szakasza, a Czóbel sétány gyalogos útja, és ennek a mobilgátnak a szervizútja.

Árvízvédelmi mobilgát épült Szentendrén, a Duna korzón. Fotó: Herczeg Zsolt/InfoRádió
Árvízvédelmi mobilgát épült Szentendrén, a Duna korzón. Fotó: Herczeg Zsolt/InfoRádió

A kialakult helyzetnek megfelelően intenzív a védekezés Szentendrén. Az önkormányzat a +36-26 300-407/4-es számon 24 órás ügyfélszolgálatot működtet, az önkéntesek itt jelentkezhetnek.

Szükség is van az önkéntesek segítségére, ugyanis hétfőn 200 ezer homokzsák érkezett Szentendrére. Húsz helyi lakos este 9 órára végzett a lepakolásukkal, és még további 100 ezer homokzsákot várnak, melyeket szintén meg kell tölteni.

 pénteken 740-750 centiméter közötti vízszinten tetőzik
Pénteken 740-750 centiméter közötti szinten tetőzhet a Duna Szentendrénél. Fotó: Herczeg Zsolt/InfoRádió

Fülöp Zsolt polgármester másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a városban, és az általa vezetett operatív törzs kedden délelőtt is ülést tartott, hogy döntsön a további intézkedésekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×