Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.77
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

A gátakon a Református Szeretetszolgálat is - így lehet segíteni

Hétfőn Dunaalmás, kedden Tahi - ezeken a településeken vesz részt az árvízi védekezésben a Magyar Református Szeretetszolgálat. A következő napokban a Duna más szakaszaihoz mennek majd.

A szolgálat a hivatásosok és az önkéntesek munkáját igyekszik segíteni - mondta el az InfoRádió érdeklődésére Juhász Márton szolgálatfejlesztési igazgató. Elsősorban a gátépítésben, a homokzsákok rakodásában és a töltésében vesznek részt.

Kedden már a református szervezet önkéntes kutató-mentő és tűzoltó alakulata is csatlakozik.

"Elindítottunk egy gyűjtést, ez azért fontos, mert ilyenkor rendkívüli kiadások merülnek fel, például vásárolnunk kell gumicsizmákat. Reméljük, hogy az időjárás most már kedvez nekünk, és esőkabátokra nem lesz szükség, de többlet üzemanyag, illetve élelmezési költségek merülnek föl, ezért elindítottunk egy gyűjtést a 1358-as szám felhívásával, vagy a 1358-as számra küldött sms-sel, 500 forinttal tudják ezt a munkát támogatni" - mondta Juhász Márton.

További információk: a szervezet honlapján, www.jobbadni.hu, illetve az elmúlt két nap Facebook-posztjaiban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×