Infostart.hu
eur:
380.55
usd:
322.76
bux:
130430.41
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Paks II. Atomerőmű Zrt.

Ötezer fő befogadására alkalmas komplexum épül Pakson

Az orosz vendégmunkások beilleszkedését is segítik.

Felívelő szakaszban van a Paks II. projekt - nyilatkozta az economx.hu portálnak Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója, akit az éítkezés részleteiről kérdeztek. Úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb engedélyekkel rendelkeznek, kiemelten fontos a létesítési engedély, amelyhez benyújtották már a frissített előzetes biztonsági jelentést. Ehhez ehhez szükség volt a résfal befejezésére és a talajszilárdítás megkezdésére, illetve az így nyert adatokra.

Megtörtént a talajkiemelés is, elsőként az ötös blokk nukleáris szigete alatti területen, ahol már befejeződött a talajszilárdítás, a hatos blokk alatt elkezdték a terület megerősítését. Elkészült a 2,7 kilométer hosszú, vízzárást biztosító résfal is, amely körbefogja a teljes területet.

Sorra épülnek a blokkok létesítéséhez szükséges úgynevezett felvonulási épületek is. A betonüzem komplexum már elkészült, de épül a 11 ezer négyzetméteres acéltermékeket készítő műhely is, amelynek alapterülete akkora, mint a Fővám téri vásárcsarnoké - mondta Rákóczi Péter.

Fontos mérföldkő a projekt szempontjából, hogy a legnagyobb tömegű, 730 tonnás olvadékcsapda augusztusban megérkezett Paksra, Oroszországban pedig zajlik a reaktortartály gyártása.

Jelenleg ezer fő dolgozik a területen, ez a létszám pedig folyamatosan emelkedik - árulta el a kommunikációs igazgató. Ugyanakkor a csúcsidőben nyolc-tízezer dolgozóról beszélhetünk, ám a létszám növekedésével összhangban a szükséges férőhely biztosított.

Elszállásolásukra a munkaterület közvetlen szomszédságában kerül sor. A szigetszerűen kialakításra kerülő területen minden alapvető infrastruktúra rendelkezésre fog állni a munkavállalók számára, az élelmezéstől az egészégügyi szolgáltatásokon át a kikapcsolódásig (például sportpályákkal). A több ezer fős létszám tehát közvetlenül nem fogja a várost terhelni. A hatóságok között már folynak az egyeztetések az első ütemben ötezer fős komplexum kiépítéséről - magyarázta Rákóczi Péter.

Közben az Ipari Park szélén tavaly ősszel elkészült egy háromszáz fős munkásszállás is - az első lakók a közeljövőben érkeznek, a feltöltés ütemesen történik. Vagyis biztosítottak a gördülékeny, folyamatos munkavégzés feltételei - értesült az Economx.

Az érkezők elszállásolásában Kern Tatjána – 2004 óta a Magyarországon Élő Orosz Honfitársak Koordináló Bizottságának az elnöke – a Roszatom kapcsolattartójaként vesz a projektben részt. Az ő feladata, hogy otthont találjon az ide költöző oroszoknak, segítsen beilleszkedésben és koordinálja a feladatokat a fogadó városokkal.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Így léphetünk meg a konkurenciától az AI-surranópályán a fenntarthatóság rázós terepén

Így léphetünk meg a konkurenciától az AI-surranópályán a fenntarthatóság rázós terepén

Noha az EU lényegesen lazított az eredetileg meghirdetett ESG-riporting kötelezettségeken, a vállalatok jelentős része így is előbb-utóbb kénytelen lesz szembesülni az ezzel járó macerával – a nagy tőzsdei cégek pedig már saját bőrükön tapasztalhatják, hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban. A mesterséges intelligencia többek között ebben az adatdzsungelben segít rendet vágni, miközben a stratégiai döntéshozatal támogatása mellett okos módon képes felgyorsítani az energiaátmenetet is. A témával részletesen foglalkozunk a március 5-i Green Transition & ESG konferencián.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×