Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Budapest, 2024. június 7.Víz alá került kikötői feljáró a Parlamentnél, az Id. Antall József rakparton 2024. június 7-én. Az érkező dunai árhullám miatt a Budapest Közút már lezárta a forgalom elől a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között. A folyó tetőzése a fővárosban június 8-án várható, 660 centiméter körüli vízállással.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Szombaton tetőzhet a Duna a fővárosban, nagy veszélyben vannak az üdülőházak

Jelenleg országosan több mint ötszáz kilométeren van érvényben valamilyen árvízvédelmi készültség – mondta az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella hozzátette: a vízállás a hét végén néhány órára akár a rakpart szintjét is túllépheti, és hosszan elhúzódó, lassú tetőzés várható.

A dunai árhullám miatt csütörtökön lezárták a fővárosban a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között. A hosszú, elhúzódó tetőzést szombatra várják.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: erősen árad a Duna a Szigetköz alatt, ahol csütörtökön reggel hosszú és elhúzódó tetőzés kezdődött. Ennek alapvetően az az oka, hogy a Szigetköz feletti területeken a rendkívül sűrű növényzet felfogja és némileg visszatartja a hatalmas víztömeget a vegetáció legaktívabb időszakában. Siklós Gabriella hozzátette: a szakértők szerint a Szigetköz feletti területeken lassabban és magasabb szinten, míg délebbre lassabban és alacsonyabb szinten tetőzik a Duna a következő napokban, ugyanakkor már a Dunakanyar térségében is elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Ezzel szemben

a Szigetközben a harmadfokú készültség szintjén van a vízállás, ott a vízügy több mint háromszáz munkatársa a nap huszonnégy órájában végez szolgálatot,

illetve az ország más pontjairól is át kellett vezényelni szakembereket Északnyugat-Magyarországra.

A szóvivő megjegyezte: mivel a Szigetköz felett felfogja a növényzet a vizet, értelemszerűen lassabban áramlik a Duna azon a részen, illetve emiatt elhúzódik az apadás is. Mint fogalmazott, az árvíznél nem a tetőzés a legveszélyesebb pillanat, hanem az utána kialakuló helyzet, mert egyáltalán nem mindegy a biztonság szempontjából, hogy milyen állapotban vannak a gátak. A vízügy munkatársai ilyenkor mindig tüzetes átvizsgálást végeznek, főleg arra kell figyelniük, hogy nincs-e valamilyen szivárgás a gátakon. Siklós Gabriella kiemelte: nagyon felelősségteljes feladat ez, ugyanis

ha nem javítják ki a rongálódásokat, sérüléseket a gátakon, akkor akár össze is roskadhatnak.

Mint mondta, Győrben nem ideális most a helyzet, ugyanis a Duna mellett a Rába is árad, egyre magasabb a vízállás, és emiatt csütörtökön néhány órára le kellett zárni a Mosoni-Dunán épült új árvízkaput, amit először teszteltek élesben a vízügyesek. Ezzel az eljárással egy rövidebb időre gyakorlatilag kizárták a városból a Duna vízhozamát, amivel „csökkentették az árvízcsúcsot”.

Siklós Gabriella közölte: árvízvédelmi készültség idején Budapesten a Fővárosi Önkormányzat a védelemvezető, amely időben reagált a helyzetre, és csütörtökön lezárta az alsó rakpartokat. Péntek reggel 623 centiméteres vízállást mértek a fővárosban, ami meghaladja az elsőfokú készültségi szintet (620 centiméter). A szóvivő tájékoztatása szerint

szombaton reggel vagy délelőtt kezdődhet Budapesten a hosszan elhúzódó, lassú tetőzés.

A magasabb értékekhez képest talán egy-két centiméterrel alacsonyabban, de az említett helyzet miatt a vízállás valószínűleg eléri vagy némileg akár túl is lépheti a rakpart szintjét.

Azt tehát most még nem lehet kijelenteni, hogy már nem emelkedik a vízszint, szombat délelőttig reális esély van arra, hogy folytatódik ez a folyamat, a közeli lakóházak azonban nem lesznek veszélyben. Az ártérre épített üdülőházak közül viszont többet is elöntött a víz. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője kiemelte, hogy a töltések kiváló állapotban vannak, a vízügyesek pedig a következő napokban is fokozott őrszolgálatot teljesítenek majd.

A hajózási lehetőségekkel kapcsolatban azt mondta Siklós Gabriella, hogy az árhullám által terhelt szigetközi szakaszon egy rendelet alapján jelenleg tilos a part közelében közlekedni.

Az ország más részein is fokozódik a helyzet

Nemcsak a Duna és a Rába árad, a Murán és a Dráván is jelentős árhullám érkezik, míg a Tisza vízgyűjtő rendszerének bizonyos részein kisebb mennyiségű lehulló csapadék is komoly árhullámokat okozhat, azon a területen a Tarnánál a héten már kétszer is elrendelték a legmagasabb fokú készültséget a gyorsan emelkedő vízszint miatt, valamint a Zagyván is készenlétben állnak a vízügyesek. Siklós Gabriella elmondása szerint

jelenleg országosan több mint 500 kilométeren van érvényben valamilyen fokú árvízvédelmi készültség.

Az árhullám a hét végén néhány órára a rakpart közelében „táncol majd”, azt azonban nem tudta megmondani a szóvivő, hogy mikor nyithatják meg újra az alsó rakpartokat a fővárosban. Egy valami biztos: lassú lesz az árhullám levonulása. A jövő hét közepére pedig az előrejelzések alapján elhagyja a Duna magyarországi szakaszát. A meteorológusok tájékoztatása szerint jövő hét elején várható újra számottevő csapadék a vízgyűjtő területeken, de hogy az eső mit okoz majd a Dunánál, azt jelen pillanatban nem lehet megállapítani.

(A nyitóképen: víz alá került kikötői feljáró a Parlamentnél, az Id. Antall József rakparton 2024. június 7-én. Az érkező dunai árhullám miatt a Budapest Közút már lezárta a forgalom elől a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×