Infostart.hu
eur:
375.28
usd:
318
bux:
127586.49
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pexels.com

Némileg emelt árakkal indul a budapesti strandszezon

A római és a pünkösdfürdői strand csak a tanév végén nyitja meg kapuit, de a többi szabadtéri fürdőben, mérsékelt drágulás mellett, már szombattól várják a hűsölni vágyókat. Erről Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott az InfoRádióban.

"Az idén is ütemezett nyitást valósítottunk meg. A Gellért fürdőben már kinyitottuk a strandterületet a hullámszolgáltatás nélkül, és bár eddig csak részlegesen, de a Palatinus is a vendégek rendelkezésre áll" – mondta a vezérigazgatónő. Borosné Szűcs Ildikó azt is hozzátette, hogy június elsejétől a Paskál Strandfürdő egész területe is látogatható lesz, ugyancsak megnyílik teljes egészében a Palatinus, valamint a csillaghegyi és a pesterzsébeti fürdő is.

Ellenben a római és pünkösdfürdői strand csak a tanév végén, június 17-én, illetve 22-én nyit.

"Csillaghegyen teljes csúszdakarbantartást, -javítást végeztünk el, illetve a kabinsorok átfestése is megtörténik" – ismertette Borosné Szűcs Ildikó. Mint mondta, a Palatinuson megújult a hullámmedence és a hullámgép, a Paskál fürdőben pedig napvitorlát cseréltek, a pünkösdfürdői strandon az élménymedence burkolatát javították ki, míg a római fürdőben a teljes csúszdatornyot felújították.

A vezérigazgató külön kiemelte, hogy a budapesti fürdők energiahatékonysági fejlesztéseinek köszönhetően az év elején az inflációnál kisebb mértékű áremelés volt: a strandok belépői 100-200 forinttal drágultak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×