Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Vitézy Dávid
Nyitókép: Vitézy Dávid

Az Országgyűlésben is téma volt Vitézy Dávid indulása

A korábbi közlekedési államtitkár szereti és jól ismeri Budapestet, vannak tervei, valamint pontosan tudja azt is, hogyan kellene megvalósítani az ötleteit – mondta az Országgyűlésben Bakos Bernadett, az LMP parlamenti képviselője.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Vitézy Dávid kedd reggel Facebook-videójában bejelentette, hogy elindul a június 9-ére kiírt főpolgármester-választáson. A korábbi közlekedési államtitkár közölte: kész tervei vannak a főváros további fejlesztésére. Megítélése szerint új parkokra és közterekre van szükség, megújítaná a HÉV-eket, valamint a vasutat, és további villamosvonalakat építtetne, a rozsdaövezeteket pedig megfizethető árú lakások építésével tenné élhetővé.

Az LMP egy múlt szombati sajtótájékoztatón ismét kiállt a korábbi közlekedési államtitkár indulása mellett, Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes akkor úgy fogalmazott: ki kellene szabadítani Budapestet a „szellemi polgárháborúból”, és a helyzet megoldását Vitézy Dávid főpolgármesterré választásában látja az ellenzéki párt.

„Budapest most nem a nemzet fővárosa, hanem a szellemi polgárháború legfőbb csatatere és a politika áldozata” – mondta napirend előtt az Országgyűlésben kedd délelőtt, nem sokkal Vitézy Dávid bejelentését követően az LMP-s Bakos Bernadett.

A parlamenti képviselő hozzátette: a fővárosi politika jelenleg

„egy zs-kategóriás akciófilm, amiben az áldozat és a bűnös szerepét is a budapestieknek kell elszenvedniük

– pedig ők egyébként nem is akarnak szerepelni ebben az akciófilmben”.

Az ellenzéki politikus elmondta: az LMP olyan főpolgármester-jelöltet keresett, akinek a főváros érdeke fontosabb, mint az, hogy megnyerje a pártpolitikai csatározásokat. Bakos Bernadett úgy fogalmazott, pártja azért Vitézy Dávidot kérte fel főpolgármester-jelöltnek, mert „ez a leírás pontosan illik rá”. Kiemelte, hogy a BKK korábbi vezérigazgatója szereti és

jól ismeri Budapestet, vannak tervei, és pontosan tudja, hogyan kellene megvalósítani az ötleteit.

A kormány nevében Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára reagált Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti ambícióira. Közölte: a magyar kormány egyetért azzal, hogy változásra van szükség a főváros vezetésében. Úgy véli, jó hír, hogy a budapesti polgárok egy demokratikus versenyben fejezhetik majd ki a véleményüket, és dönthetnek arról, hogy „Budapestet milyen pályára állítják”.

Mint fogalmazott, a kormány egyetért abban, hogy „Európa, Magyarország és Budapest jobbat érdemel a várost csődbe vivő és kampányfinanszírozási botrányba keveredő jelenlegi fővárosi vezetésnél”.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese a válaszában ugyan nem említette meg, de múlt csütörtökön vált hivatalossá, hogy a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje Szentkirályi Alexandra jelenlegi kormányszóvivő, korábbi főpolgármester-helyettes lesz.

Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester újrázását a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd támogatja, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig nem indít ellene jelöltet. Rajtuk kívül jelöltet állít még a Jobbik–Konzervatívok Brenner Koloman, valamint a Mi Hazánk Mozgalom is Grundtner András személyében.

Csütörtök este 6 óra után Vitézy Dávid lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×