Infostart.hu
eur:
365.14
usd:
315.11
bux:
0
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöki jogköröket ellátó elnökhelyettese (fent k) a büntetőeljárási törvénnyel, bűnügyi költséggel kapcsolatos nyilvános határozathirdetésen 2016. szeptember 19-én. Az Ab határozatában alaptörvénybe ütközőnek minősítette és ezért megsemmisítette a büntetőeljárási törvény egyik, bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezését. Sulyok Tamás mellett Czine Ágnes és Pokol Béla, elöl Salamon László és Juhász Imre alkotmánybírók (b-j).
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Salamon László vezeti ideiglenesen az Alkotmánybíróságot

Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnök államfőnek való jelölésével – elnökhelyettes hiányában – megválasztott vezető nélkül marad az Alkotmánybíróság, ezért az elnöki hatásköröket a testület korelnöke gyakorolja.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban bejelentette, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik a kormánypártok államfőnek, ezzel viszont vezető nélkül marad hétfőtől az Alkotmánybíróság.

Az Index cikke szerint Sulyok Tamásnak még a köztársaságielnök-választás, azaz február 26. előtt – az Országgyűlés elnökének címezve – le kell mondani alkotmánybírósági elnöki és tagsági megbízatásáról, a lemondás érvényességéhez nem szükséges elfogadó nyilatkozat. Miután a megbízatás a lemondás benyújtásának a napjával megszűnik, ettől a naptól elvileg az elnökhelyettes venné át az elnöki teendőket. Csakhogy 2016. november 22. óta, amióta Sulyok Tamást a parlament megválasztotta alkotmánybírósági elnöknek, nem töltötték be ezt a tisztséget.

Helyettes hiányában meghatározott hatásköröket az Alkotmánybíróság életkorban legidősebb tagja gyakorolja.

Ő pedig az 1947. december 25-én született Salamon László. Az ő feladata lesz többek között összehívni és vezetni az Alkotmánybíróság teljes ülését, meghatározni az Alkotmánybíróság által elbírálandó ügyek napirendre tűzésének ütemezését, ideértve az ügyek tárgyalási határnapjának kitűzését is, kijelölni az előadó alkotmánybírót. Ugyanakkor nem képviselheti az Alkotmánybíróságot az Országgyűlés és más szervek, valamint a nyilvánosság előtt, nem irányíthatja az Alkotmánybíróság Hivatalát, nem gyakorolhatja a munkáltatói jogokat az Alkotmánybíróság hivatalának köztisztviselői és munkavállalói felett.

Az Alkotmánybíróság helyzetének megnyugtató rendezéséhez az Országgyűlésnek minél előbb új elnököt és egy új alkotmánybírót kell választania. Az Alaptörvény szerint az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választ elnököt az Alkotmánybíróság tagjai közül. Az Index értesülése szerint a kormánypártok elnöknek a 69 éves id. Lomnici Zoltánt jelölnék, aki több mint négy évtizedes bírói, benne hétéves legfelsőbb bírósági elnöki tapasztalattal is rendelkezik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Von der Leyen alá rendelnék az EU külpolitikáját, beindult a német–francia úthenger

Von der Leyen alá rendelnék az EU külpolitikáját, beindult a német–francia úthenger

Franciaország és Németország közös javaslattal alakítaná át az Európai Külügyi Szolgálatot (EEAS), és jelentősen megerősítené Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerepét – írta hétfő reggeli hírlevelében a Politico. A terv szerint Kallas szélesebb koordinációs jogkört kapna az Európai Bizottság külkapcsolati területein, többek között a migrációs és a fejlesztési politikában, a diplomatákat pedig az Ursula von der Leyen alá tartozó testülethez rendelnék. A párizsi és berlini vezetések azzal érvelnek, hogy az EU külpolitikai intézményrendszere az egyre élesebb geopolitikai verseny, a mesterséges intelligencia térnyerése és a szűkülő költségvetési mozgástér miatt átfogó felülvizsgálatra szorul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×