Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.41
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Mégsem marad a négynapos munkahét a Telekomnál

Habár a tesztüzem résztvevői szerették a rövidebb munkahetet, a vállalat úgy ítélte meg, hogy nem elég hatékony.

A 2022 nyara óta működő tesztprogramban arra jutottak, hogy "a négynapos modell nem alkalmazható egységesen minden munkatársra", és "többségük munkája jellege vagy élethelyzete miatt nem tudott ebben a modellben kellő hatékonysággal dolgozni" - írja a cég bejelentése alapján a HVG.

A vállalat közleményében azt is hozzáteszi, hogy "a vegyes munkarenddel működő csapatok összehangolása hosszú távon szintén kihívásokat jelentett", így a projekt február 29-én véget ér.

Pedig korábban azzal büszkélkedett a Telekom, hogy népszerű az ötlet a tesztelők között - írja a lap. Hónapokkal azután, hogy elindították a projektet, arról írtak, hogy a három egybefüggő szabadnap kiegyensúlyozottabbá teszi a dolgozóikat, és utána nagyobb hatékonysággal tudnak teljesíteni a munkahelyükön.

Sőt, néhány további hónappal később arról is beszámoltak, hogy a program résztvevőinek "92 százaléka érezte úgy, hogy a munkája mellett elegendő ideje jut a magánéletre, és a próbaidőszak végén 90 százalék válaszolta azt, hogy szívesen folytatná a 4 napos munkahétben való munkát" - emlékeztet a lap.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×