Infostart.hu
eur:
379.28
usd:
321.63
bux:
131154.59
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Unsplash.com

Szükség lesz az esernyőre, de a télikabát még várhat

Jövő héten kicsit lehül az idő.

Vasárnap kezdetben túlnyomóan felhős, borongós időre, többfelé esőre kell számítani - írja az Időkép. Délután azonban délen és délkeleten több helyen felszakadozhat a felhőzet és bújhat elő a nap. Ezeken a tájakon záporokra, néhol zivatarokra, máshol esőre készülhetünk. A délies szél az Alföldön erős, délkeleten viharos lesz. Hajnalban 5 és 13 fok között alakulnak a minimumok, délkeleten lesz enyhébb a hajnal. Délutánra 9 és 19 fok közé melegszik a levegő, az Alföldön mérhetjük a legmagasabb értékeket.

Hétfőn reggel még sok felhő lesz felettünk. Főként a középső tájakon és a Dunántúlon várható még eső, zápor. Délután pedig még elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor, de ekkor már több helyen szakadozottá válik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Elsősorban északnyugaton lesz élénk, néhol erős az északnyugati szél. Hajnalban 2-6, napközben 8-16 fok várható, keleten lesz melegebb.

Kedden délelőtt fokozatosan kitisztul az ég, délután pedig már többórás napsütésre számíthatunk. Kisebb eső, záporok keleten fordulhatnak elő az időnként megnövekvő felhőzetből. Az élénk, erős, helyenként viharos északnyugati szélben 8-13 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szerdán túlnyomóan napos időre számíthatunk, említésre méltó csapadék sehol sem lesz. Mérséklődik a légmozgás, már csak keleten élénkülhet meg az északi szél. Hajnalban már visszatérhetnek a fagyok, délután pedig 7-13 fok valószínű. Csütörtökön ismét megnövekszik a felhőzet és több helyen alakulhat ki eső, az északi hegycsúcsokon akár havas, havazás is. Nem lesz jelentős a légmozgás. A többfelé fagyos reggel után délután 0, 10 fok közötti maximumokra van kilátás.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×