Infostart.hu
eur:
379.85
usd:
321.98
bux:
126972.23
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Semmelweis Egyetem

Jó hír érkezett az örökbefogadásra készülő szülőknek

Egy új jogszabálytervezet alapján megkönnyítené a kormány az újszülöttekről való lemondást a vér szerinti szülőknek, az anyák feltételek meghatározása nélkül kérhetnék adataik titkos kezelését - úgy, mint ahogy ez a gyakorlatban az inkubátoros lehetőségnél már régóta adott.

Egy hétfőn megjelent kormányhatározat alapján a kórházban hagyott újszülöttek helyzetének rendezése érdekében az érintett anyák kérhetnék az adataik titkos kezelését a gyermek születésekor – írja az Index.

A hétfőn kiadott Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter – Pintér Sándor belügyminiszterrel, az anyakönyvi ügyekért felelős Gulyás Gergellyel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel együttműködve – kapott megbízást arra, hogy részletes javaslatot dolgozzon ki a kórházban hagyott újszülöttekre vonatkozó szabályozás átalakítására.

A dokumentumban jelezték, hogy a kormány elkötelezett „a gyermekközpontú, családbarát értékrend és szemlélet” mellett. Kiderült az is, hogy a megnevezett minisztereknek 2024. május 31-ig kell előállniuk a tervezettel.

A kormányhatározat alapján az új jogszabályban meg kell határozni, hogy

  • egy anya feltételek nélkül kérhesse gyermeke születésekor – az inkubátorba helyezéshez hasonlóan – adatai titkos kezelését a szülészeti osztályon,
  • az adatai titkos kezelését kérő anya gyermeke ismeretlen szülőktől származó gyermeknek minősül,
  • ha gyermeke 6 hetes koráig az anya nem vonja vissza kérelmét, illetve az apa sem jelentkezik a gyermekért, akkor a gyermek örökbe fogadhatóvá válik,
  • a gyermek vérségi származás megismeréséhez fűződő joga csak a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan korlátozható,
  • az apa alapvető jogait csak az Alaptörvényben foglaltaknak megfelelően lehet korlátozni.

Az új szabályozásnak ki kell térnie az egészségügyi szolgáltató feladataira, a névtelenség biztosítására az anya és a gyermek további betegútjában, illetve a Gyermekeink védelmében elnevezésű informatikai rendszer örökbefogadási alrendszerének fejlesztési feladataira.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Donald Trump amerikai elnök állítólag erősen hajlik afelé, hogy megtámadja Iránt: több amerikai lap is megszellőztette a hétvégén, hogy a politikus legalább egy limitált, légi képességekre támaszkodó, stratégiai célpontokra korlátozódó katonai csapást végre akar hajtani a síita hatalom ellen. Egy Venezuelához hasonló, gyors és sikeres, párórás akció azonban abszolút nem borítékolható - sőt, kifejezetten valószínűtlen -, Irán ugyanis mind katonailag, mind politikailag, mind földrajzilag sokkal keményebb dió. Nézzünk meg öt forgatókönyvet, mi történhet, ha Donald Trump tényleg megtámadja Iránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×