Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Gyurcsány Ferenc üzent a Momentumnak

"Legyen mindenki egy kicsit Gyurcsány” - a Demokratikus Koalíció elnöke így reagált arra, hogy a Momentum szerint ő a kormányváltás legnagyobb akadálya.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője egy publicisztikájában és egy interjújában a kormányváltás legnagyobb akadályának nevezte a DK-t, mert szerinte az a hazugság kultúráját képviseli. Úgy fogalmazott, tavaly márciusban "csak befogott orral" szerepelt vele közös listán, és jövőre biztosan nem indul vele közösen; a Momentum egy olyan szövetség megépítésén dolgozik, amelyhez csatlakozni tudnak a DK-mentes ellenzéket létrehozni kívánó pártok, politikusok és civil szervezetek.

Szavaira a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc az ATV-ben így reagált:

"Cselekedni kell. Nagyon világos politikai alternatívát kell mutatni, nem pedig az egyik pártnak a másik pártról beszélni. Az nem visz sehova. Mutassa meg ő és a Momentum, hogy befolyásosabb, tiszteletreméltóbb, messzebbre tekintőbb, mint a DK, legyenek ők az ellenzék meghatározói, és máris hozzájuk fog igazodni mindenki."

Gyurcsány Ferenc szerint a "gyurcsányozás" fideszes módszer, ami az ellenzéki oldalon nem vezet sehová.

"Aki az ellenfelei ítéletét önmagára veszi kritika nélkül, és abból próbálja levezetni a saját politikáját, az emberi, intellektuális és politikai gyengeségről árulkodik, és ez valójában önfeladáshoz vezet. A Jobbik is, az LMP is jobb pozícióban kezdett 12 évvel ezelőtt, mint mi. Miért az a helyzet, hogy összesen nincs annyi szavazója ezeknek a pártoknak, mint nekünk? Mert munkát kell elvégezni, nem a Fidesz által állított hamis világgal szemben kell küzdeni. Nem kell átvenni az ő ítéletüket, hanem kell hinni abban, hogy mi jók vagyunk, és vigyázni kell egymásra. Ha az ellenzék nem vigyáz egymásra, akkor bajban lesz. Legyen mindenki egy kicsit Gyurcsány!"

A volt kormányfő egyébként nem érti, miért akar vele leszámolni már 20 éve a Fidesz, de nem is igazán érdekli, mert szerinte neki semmi dolga ezzel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×