eur:
401.51
usd:
371.93
bux:
92720.24
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Nyitókép: Infostart/olvasói fotó

Ötvennél is több hátrahagyott roncsautót szállítottak már el a déli határ mellől

Az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsok egyre csak szaporodtak a déli határ települései környékén.

Már több mint ötven roncsautótól tisztította meg a határmenti településeket a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal - közölte az intézmény az MTI-vel csütörtökön. A közlemény szerint két hete jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalnak, hogy elszállítsa az olyan járműveket vagy autóroncsokat, melyeket valószínűsíthetően embercsempészek használtak.

A déli határszakaszt érintő illegális bevándorlás eredményeként több száz, embercsempészésre használt roncsautó maradt Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyei utak mellett, illetve szántóföldeken és erdőkben, sok esetben akadályozva a biztonságos közlekedést. Elszállításukat a kormányhivatal november 21-én kezdte meg Mórahalom térségében.

A Dél-Alföld mezőőreinek és közterület-felügyelőinek jelzése alapján november 29-ig 52 gépjárművet szállíttatott el a kormányhivatal.

A jogszabály szerint a kormányhivatal munkatársai a járműveken előbb értesítést helyeznek el, majd négy nap leteltével az autókat egy központi, szegedi telephelyre szállítják. A járművek alvázszámát, illetve - amennyiben ismert - motorszámát és rendszámát közzéteszik a kormányhivatal honlapján.

Az eddig elszállított 52 gépjárművet Ásotthalom, Mórahalom és Öttömös külterületéről gyűjtötte össze a kormányhivatal. A munka Öttömös, Ruzsa és Zákányszék térségében folytatódik a következő napokban.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.28. péntek, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
Lecsillapodott a forint árfolyama

Lecsillapodott a forint árfolyama

Csütörtökön délelőtt 400 környékén mozgott a forint az euróval szemben. Délután azonban esésnek indult a hazai deviza. A forint azt követően kezdett el gyengülni, hogy Nagy Márton bejelentette, szigorúbb állampapírtartást írnak elő a befektetési alapoknak. Az is elképzelhető, hogy a befektetők profitot realizálnak, akár a külföldi szereplők, és ez hátrányosan érinti a hazai fizetőeszközt. Az elmúlt napokban a forint egyértelműen alulteljesítő volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×