Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.39
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Cityscape
Nyitókép: mikiczetti/Getty Images

Jön a 350 forintos diákbérlet egy balatoni nagyvárosban

2024. február 1-jétől a diákbérleteket egy vonaljegy áráért, azaz 350 forintért tudják majd megvásárolni a veszprémi, illetve a Veszprémben tanuló diákok.

Mindezt egy buszmegállóban jelentett be a polgármester - számol be a veol.hu.

Porga Gyula úgy fogalmazott, a városstratégia azt a célt tűzte ki, hogy élhetőségben Európa élmezőnyéhez tartozzon Veszprém. Ennek egyik része, hogy még többen tudják igénybe venni a helyi közlekedést, hiszen a hosszú távú fenntarthatósági szempontból azt szeretnék elérni, hogy az általános és középiskolások, az egyetemisták inkább ezt használják.

Beszámoltak arról is, hogy a Zöldbusz program keretében egy darab szóló és egy darab csuklós autóbusszal szeretnék már a következő fél évben bővíteni a flottát. Ez azt eredményezné, hogy a megtett kilométereknek több mint a 15 százalékát elektromos autóbuszokkal lehetne megtenni.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×