eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Hiánypótló könyv jelent meg marketingeseknek

A marketingszakma szerepének bemutatása, a marketing globális és hazai területeinek ismertetése, valamint a reklámszakma szereplői tudásának gazdagítása a célja a Marketing Trendbook 2023-2024 című kötetnek – mondta az InfoRádióban a Magyar Marketing Szövetség elnöke, a kiadvány felelős kiadója.

A könyv bemutatja az üzleti, társadalmi és környezeti kihívásokra reflektáló, jövőtálló trendeket, valamint erősíti a marketing reputációját és a szakmai identitást is – mondta Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy a reklámszakma szereplőinek tudását szeretnék gazdagítani a kiadvánnyal. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy minél szélesebb körben megismerhessék az emberek a marketing szerepeit, legfőbb funkcióit, hiszen nemcsak az üzleti értékteremtésben, hanem akár a társadalmi és a környezeti kihívások kezelésében is egyre fontosabbá válik.

A kötet kiadásával az volt még a céljuk, hogy teljeskörűen bemutassák a globális, valamint a hazai marketing minden területét.

„Szeretnénk egy olyan tudásmegosztást is teremteni, amely minden szektort magába ölel és minden marketingesnek tudja segíteni a munkáját.

Ezt a tudást szeretnénk minél szélesebb körben elérhetővé tenni” – fogalmazott Hinora Ferenc, aki a könyv felelős kiadója is.

A szakember beszélt a reklámszakma legfontosabb trendjeiről is. Mint mondta, manapság sokan tartanak a mesterséges intelligencia hatásaitól és komoly térnyerésétől, ugyanakkor szerinte ha jó célokra használjuk, akkor azzal jelentős üzleti eredmények érhetők el. Úgy véli, ha körültekintően, megfelelően strukturálva, alkalmazkodva a kor vívmányaihoz és változásaihoz épül be a munkavégzésbe az MI, akkor nem kell félni attól, hogy kevesebb humán erőforrásra lesz szükség, hanem

„egész egyszerűen az adott szervezeteken belül más pozíciók fognak létrejönni”.

A Magyar Marketing Szövetség elnöke kitért arra is, hogy a mesterséges intelligencia miben lehet a marketingszakemberek segítségére. Elmondta, hogy a mesterséges intelligencia különböző rendszerei, vívmányai már most is jelen vannak a hétköznapjainkban, és bebizonyosodott, hogy egyes feladatok valóban felgyorsíthatók – akár a grafikai munkák területén is.

Tájékoztatása szerint a marketingesek elsősorban a kreatív munkák operatív részében alkalmazzák az MI-megoldásokat. Ugyanakkor megjegyezte: egy márka vagy szervezet csak akkor lesz sikeres, ha a technológiai megoldásokat jól tudja ötvözni az emberi kreativitással. Hinora Ferenc azt is elmondta, hogy más szektorokhoz hasonlóan a marketingszakma számára is a munkaerőforrás hiánya jelenti az egyik legnagyobb kihívást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×