Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Midsection of woman using lancelet on finger
Nyitókép: IPGGutenbergUKLtd/Getty Images

800 ezer magyart érintő súlyos betegségről van szó

A cukorbetegséggel foglalkozó szakmai szervezetek és a kormány együttműködésének vannak eredményei, és folyamatos a kapcsolat a kabinet és az érdekképviseletek között - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója egy szakmai fórumon kedden Budapesten.

A diabétesz világnapja alkalmából, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) szervezésében tartott rendezvényen Nyitrai Zsolt az eddig tett kormányzati intézkedések közül kiemelte a pedagógusok edukációját, azt, hogy sikerült elérni: a cukorbeteg gyerekek speciális figyelmet kapjanak az iskolában töltött idő alatt.

Fontos lépésnek nevezte, hogy az 1-es típusú cukorbeteg gyermeket nevelők is megkapják az ápolási díjat és a gyermekek otthongondozási díját, és eredménynek mondta a közétkeztetés reformját is.

Nyitrai Zsolt közlése szerint rendszeresek a szakmai egyeztetések, ennek köszönhetően reményei szerint "még idén egy fontos előrelépésről" tudnak majd beszámolni.

Magyarországon mintegy 800 ezer embert érint a betegség.

Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az intézkedések egyik pillére az alapellátás fejlesztése, a másik a szűrőprogramok kiszélesítése.

Bidló Judit kitért arra, hogy a 2024-es magyar uniós elnökség prioritásai közé emelné az egészségügyi kormányzat a szív- és érrendszer betegségeket, valamint a diabéteszt.

Kempler Péter, a MOTESZ elnöke arról beszélt, hogy az idei szakmai fórum középpontjában a cukorbetegség és annak szövődményei állnak. Magyarországon évente ezer ember veszíti el a látását a cukorbetegség miatt és a diabéteszesek 75 százaléka hal meg szív- és érrendszeri szövődmények következtében.

Lengyel Csaba, a Magyar Diabetes Társaság leendő elnöke a cukorbetegség miatti korai halálozásra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők átlagosan hat évvel élnek rövidebb ideig.

Interjú az Inforádióban

Az elhízás és a cukorbetegség kéz a kézben járnak - mondta az Inforádiónak a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Ezért is hívják életmóddal összefüggő betegségnek - tette hozzá Füzesi Brigitta. Európában dobogós helyen van Magyarország az elhízásban és ebben szerpet játszik a 2-es típusú cukorbetegség is.

Az interjút a cikkünk végén találja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×