Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Unsplash

Nagy bajban vannak a Budapesten támadó antifások

Két német és egy olasz állampolgár ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a februári események után

A vádlottak a támadásokat 2023 február 11-ére, illetve az azt megelőző, valamint azt követő napokra tervezték; február 9. és 11. között öt támadást hajtottak végre, amelyben kilencen sérültek meg - tartalmazza a közlemény. Elsőként a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, másodjára a Fővám téren támadtak, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én, a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt - idézi fel a közlemény az akkor történteket.

A sértettek között volt magyar és külföldi állampolgár is. Hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, ám többüknél fennállt az életveszélyes sérülések okozásának lehetősége is. A közleményben azt írják: a vádirat szerint egy német férfi - akit Németországban európai elfogatóparancs kiadásával köröznek - élettársával együtt, 2017-ben Lipcsében, egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló szervezetet hozott létre, amelynek a vádlottak - köztük egy német férfi már a kezdetektől, valamint később csatlakozva egy német és egy olasz nő - is tagjai voltak.

Úgy döntöttek, hogy a szélsőjobboldali szimpatizánsokkal szemben, erőszakkal kell felvenni az ideológiai harcot, és megállapodtak abban, hogy

szervezett támadásokat követnek el általuk kiválasztott, szélsőjobboldali szimpatizánsként azonosított vagy annak vélt, gyanútlan áldozatok sérelmére.

"Céljuk az volt, hogy a szándékoltan súlyos, akár életveszélyes sérülések, illetve a váratlan támadás körülményei elrettentő üzenettel bírjanak a szélsőjobboldali mozgalmak képviselői számára" - áll a közleményben.

A szervezet tagjai a támadások szervezése során egy darknetes alkalmazáson keresztül egyeztettek egymással, megosztották egymás között a támadás eszközeinek beszerzésével, a helyszín, illetve menekülési útvonalak feltérképezésével kapcsolatos feladatokat. A támadásoknak pontos, begyakorolt forgatókönyv szerinti menete volt. Az akciók időtartamát 30 másodpercben határozták meg, amelynek mérése az irányító feladata volt, aki a támadást vezényszavakkal indította meg, illetve állította le. A végrehajtók mellett egyikük feladata a környezet figyelése, valamint kívülálló személyek beavatkozásának megakadályozása volt - ismertették.

A 2018 október és 2020 február közötti németországi támadásokat követően a szervezet tagjai 2022-ben elhatározták, hogy a németországihoz hasonló erőszakos támadásokat követnek el Budapesten is

- magyarázza a közleményben az ügyészség. Ilyen előzmények után, a három vádlott, más tagokkal együtt, kifejezetten a budapesti támadásokban való részvétel érdekében érkezett Magyarországra. A németországi elkövetői kör Milánóból érkező tagokkal egészült ki.

A tájékoztatás szerint a Fővárosi Főügyészség a vádlottak közül az olasz nőt bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, a német férfit és a szintén német állampolgárságú nőt pedig bűnszervezetben részvétel bűntettével vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő, határozott idejű kiutasítást indítványoz.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben további 14 személlyel szemben (2 olasz, 1 albán, 1 szír, valamint 10 német állampolgár) európai és nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozza. A szervezet vezetői, valamint a velük szoros kapcsolatban álló tagjai ellen Németországban folyik büntetőeljárás az ott elkövetett, 2018. október és 2020. február közötti támadások miatt - áll a közleményében.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×