Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Felmérés: A mai 35 évesek már 69 éves nyugdíjkorhatárral számolnak

A 30-59 éves korosztály tagjai azzal számolnak, hogy 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba – derül ki egy friss felmérésből.

Kedvező és kedvezőtlen tényezők egyaránt megtalálhatóak a középkorúak kilátásaiban, különösen a nyugdíjra való felkészülést tekintve. A korábbi évekhez hasonlóan a 30-59 évesek túlnyomó része, 86 százaléka fontosnak tartja az öngondoskodást – derül ki a K&H a második negyedéves felméréséből.

Az érintettek úgy látják, hogy a jelenlegi 65 évvel szemben 69 év lesz a jövőben várható jogszabályban megszabott nyugdíjkorhatárt. Ha viszont rajtuk múlna és nem a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előíráson, akkor már 57 évesen nyugdíjba vonulnának. Azok a válaszadók, akik számítanak állami nyugdíjra, 63 százalékos arányban úgy vélik, főleg ebből a juttatásból kell majd megélniük, míg 10 százalék azoknak a száma, akik úgy vélik, egyáltalán nem kapnak nyugdíjat az államtól. Azok, akik számítanak állami nyugdíjra, 28 százalékban érzik úgy, hogy meg fognak tudni élni belőle, ám ezen belül csak 3 százalék válaszolta azt, hogy ez a kényelmes megélhetéshez is elég lesz.

A válaszadók 59 százaléka rendszeresen takarékoskodik, ezen belül 31 százalékuk minden hónap elején tesz félre, 18 százalékuk a hónap végén megmaradó összeget tartalékolja, 10 százalékuk pedig alkalmanként spórol. A megtakarítással rendelkezőknek a második negyedév végén átlagosan 2,2 millió forintos tartalékuk volt, szemben az egy évvel korábbi 2,4 millió forinttal. Budapesten az átlagos megtakarítás 3 millió forint, míg a községekben 900 ezer forint.

A felmérésben résztvevők közül tízből majdnem nyolcan arra számítanak, hogy a pénzkereset miatt nyugdíjas korukban is dolgozni fognak. Ezt leginkább a nők és az alacsonyabb végzettségűek érzik így.

Címlapról ajánljuk
Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Az izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy az izraeli hadsereg csapásokat hajt végre a Irán ellen. Teheránban robbanások hallatszanak és többfelé füst száll.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Lokális tűzszünetet kötött az orosz és az ukrán hadsereg, Moszkva hibrid műveletre készül az európai választásokon – háborús híreink szombaton

Lokális tűzszünetet kötött az orosz és az ukrán hadsereg, Moszkva hibrid műveletre készül az európai választásokon – háborús híreink szombaton

Az ötödik éve tartó orosz–ukrán háborúban a front több szakaszán is intenzív harcok zajlanak, miközben a kulcsfontosságú, zaporizzsjai nukleáris létesítmény körül ideiglenes tűzszünet lépett életbe. A katonai műveletek mellett egyre erősebben rajzolódik ki a konfliktus regionális és globális kiterjedése: drónincidensek érintették a NATO-tag Romániát és Svédországot, miközben európai választások és energiaszállítások is a geopolitikai játszma részévé váltak. A diplomáciai csatornák nyitva maradtak, de a genfi tárgyalások előkészítése közben a terepen továbbra is a fegyverek diktálják az ütemet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×