Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.14
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Miskolci Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén 2023. szeptember 11-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Két magyar Nobel-díjas - Megszólalt Csák János szakminiszter

Óriási dolog, hogy a Nobel-díj bejelentések első két napján magyar tudósokat ismertek el, Karikó Katalin biokémikus után Krausz Ferenc fizikust is - közölte Csák János kedden.

A kulturális és innovációs miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kedden Stockholmban bejelentette: Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L'Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat.

Csák János kiemelte: Krausz Ferencnek az atomon belüli részecskemozgások mérése terén elért kutatási eredményei azért is rendkívül fontosak, mert bármely tudományterületen használhatóak, hiszen egész világunk atomokból áll.

"Krausz Ferenc már a 2000-es évek legelején komoly eredményeket ért el az attoszekundumos fényimpulzusok mérése terén. A fizikus az orvosdiagnosztika irányában indult el az atomon belüli részecskemozgások méréstechnikájában, amelyet a német Max Planck Kvantumoptikai Intézet, a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) és a magyar kormány együttműködésében 2019 óta egy nagyszabású program támogat. Ennek keretében a magyar professzor idejének jelentős részét Magyarországon tölti" - hangsúlyozta Csák János.

Hozzátette: Krausz Ferenc magyarországi kutatásainak a remények szerint szabadalmi és termékeredményei egyaránt lesznek.

A két új magyar Nobel-díjasról szólva megjegyezte: a két tudós megközelítése a saját területén sok tekintetben hasonló. "Van egy zseniális gondolatuk, azt technikailag képesek tudományosan igazolni, utána pedig alkalmazni, hogy abból szabadalom és piacra kerülő termék legyen. Karikó Katalin esetében ez a vakcina volt, Krausz Ferencnél bizonyos betegségek előrejelzésére számíthatunk. Mindkét esetben olyan tevékenységről van szó, amely javítja az emberiség életminőségét" - mondta a kulturális és innovációs miniszter.

Csák János különlegesnek nevezte, hogy Krausz Ferenc kutatási eredményeinek kiértékelését mesterséges intelligencia segítségével végzik, így a nagy tömegű adatból olyan eredményekre juthatnak, amelyet emberi léptékkel szinte lehetetlen lenne megoldani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Akár tetszik, akár nem, sok szegény ország sorsa a természeti erőforrásaitól függ. Mivel iparuk kevésbé fejlett és szolgáltatószektoruk kisebb, mint a gazdag államoké, a föld alatti kincsek döntően befolyásolhatják gazdasági kilátásaikat. Az olaj és az ércek iránti növekvő globális kereslet ösztönözheti a növekedést, vonzhatja a beruházásokat és betömheti a költségvetési lyukakat. A szegényebb országok pénzügyminiszterei közül sokan nosztalgiával emlékeznek vissza a legutóbbi nyersanyag-szuperciklusra, amikor a felemelkedő Kína kielégíthetetlen kereslete felhajtotta a fémek és a fosszilis tüzelőanyagok árát. Az olajeladásoknak is köszönhető, hogy Angola GDP-je 2002 és 2008 között csaknem megduplázódott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×