Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Unsplash.com

Három hétig teljes vágányzár lesz a győri vasútvonalon, megvan az időpontja is

Október 27-től indul a a győri vasúti fővonal felújításának második üteme - közölte a MÁV.

Herceghalom és Biatorbágy között a forgalom elől elzárt (bal) vágányon az első három napban ütemterv szerint haladt a pálya felújításával a MÁV FKG ágyazatrostáló gépe. Bicske és Szárliget között pedig a vágánybontó és -építő géplánc előkészítése zajlott az első két nap, szerdán már az is megkezdte a munkavégzést.

A három hónapra tervezett rekonstrukció során több mint másfél kilométer hosszan az alépítményt, azaz vasúti töltéseket, bevágásokat is helyreállítják - áll a MÁV közlményében.

Erre a jelenlegi első fázist követően, október 27-től november 17-ig kerül sor. Ekkor

mindkét vágányon szünetelni fog a vasúti forgalom.

November 18-tól várhatóan december 9-ig következik a másik vágány átépítése, ekkor újfent egy vágányon haladnak majd a vonatok.

Miért van szükség teljes vágányzárra?

A háromhetes forgalomszüneteltetésre azért van szükség, mert a vasúti pálya alépítményének javítása csak jelentős földmunkálattal végezhető el. Mindkét vágány alatt, egyidőben két-három méter mélyen a kivitelező elbontja a földművet. Ezt a stabilizációt biztosító munkálat és a pálya újjáépítése követi. A 140 km/h-s sebesség visszaemeléséhez elvárt minőségű pályaállapot csak így hozható létre. Ez a feltétele annak is, hogy hosszútávon megbízhatóbb és pontosabb vasúti közlekedést biztosítsunk utasaink és a teherforgalom számára az egyik legforgalmasabb és legfontosabb vasútvonalunkon.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×