Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a brit Rolls-Royce új kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. június 12-én. A cég a jövő közlekedéséhez szükséges eszközöket fog tervezni budapesti központjában, alkatrészeket hibrid és elektromos repülőgépekhez, nagysebességű generátorra alapuló rendszereket. A 6,9 milliárd forint értékű projektet az állam mintegy 1,7 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva húsz mérnöki munkahely létrejöttéhez a jelenlegi százhúszon felül.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Szijjártó Péter egy sor személycseréről döntött

A szófiai és a türkmenisztáni nagykövetség élén is változás lesz.

A Magyar Közlönyben megjelent legfrissebb rendeletek szerint fontos változás lesz az egyik legfontosabb külképviseletnél.

Összefoglalójában az mfor.hu azt írja,

Magyarország bécsi nagykövetségének vezetését az öt éve szolgáló Nagy Andor helyett Szilágyiné Bátorfi Edit veszi át.

Az "érdemei elismerése mellett", saját kérésére felmentett Nagy Andor egyelőre nem vállal újabb külügyi megbízatást, ezentúl ügyvédi irodában dolgozik, illetve a Magyar Bankholding Zrt. felügyelőbizottságának elnökeként fog tevékenykedni. A helyét átvevő Szilágyiné Bátorfi Edit korábban a szlovéniai magyar nagykövetséget vezette.

Szintén távozik Dán Károly rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, akit Magyarország Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mellett működő Bécsi Állandó Képviseletének, valamint Magyarország Bécsi Állandó ENSZ Képviseletének a vezetésére kapott megbízása alól ment fel Szijjártó Péter, az ő helyét Dancs Ferenc foglalja el.

Változás jön a szófiai és a türkmenisztáni taskenti nagykövetség élén is: előbbi éléről Balázsné Harangozó Tekla, utóbbi éléről Kovács Gyula István távozik, az ő utódlásukról a közlönyben egyelőre nincs rendelkezés.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×