Infostart.hu
eur:
359.94
usd:
309.35
bux:
132424.35
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Civil ruhás nyomozók is jelen lesznek a Szigeten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt feladata, hogy a Sziget fesztiválra látogatók biztonságban érezhessék magukat – mondta a BRFK szóvivője.

„A fesztivál területén lesznek egyenruhás rendőrök, a BRFK rendőrei gyalogosan, rollerrel, elektromos kocsival és kerékpárral is teljesítenek szolgálatot. Amennyiben bárki segítségre szorul, nyugodtan keresheti kollégáinkat. Két francia rendőr is segíti a munkát” – hangsúlyozta Csécsi Soma rendőr alezredes, aki a Szigetre bevezető K-híd előtt adott tájékoztatást a rendezvény rendőri biztosításáról.

Kitért arra, hogy a BRFK a Sziget külső biztosításában együttműködik a Készenléti Rendőrséggel, valamint a polgárőrséggel, ebben elsődleges feladatuk a közlekedés segítése. Csécsi Soma szólt arról, hogy a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a fesztivál idején a nap 24 órájában egy 8,5 méter hosszú merev testű gumicsónakkal tartózkodik a Sziget körül, és szükség esetén perceken belül odaér a helyszínre.

„A Szigeten a BRFK bűnügyi állományának civil ruhás rendőrei is jelen lesznek.

Az ő feladatuk elsősorban a bűncselekmények megelőzése, megszakítása, tetten érés esetén az elkövetők elfogása. Arra kérjük a »szigetelőket«, hogy nagy értékeket ne hagyjanak őrizetlenül, használják az értékmegőrzőt” – fejtette ki a szóvivő.

Mint elhangzott, bűncselekmény esetén feljelentést a III. kerületi Rendőrkapitányságon lehet tenni a Tímár utcában, ahol a Sziget idején idegen nyelvet jól beszélő kollégák teljesítenek szolgálatot, megerősített létszámban.

Lados Réka rendőr főhadnagy a BRFK szigetes programjairól adott tájékoztatást. Beszámolt arról, hogy a BRFK Prevenciós Pontja az óriáskerék és a nagyszínpad között a fesztivál minden napján 9 és 19 óra között különböző programokkal várja az érdeklődőket.

„A sátornál lehetőség van activity-zni, lesz karaoké, pólófestés, kitűzőkészítés, kábítószer-prevenciós totó, és tematikus társasjátékokat is kipróbálhatnak a résztvevők, egy baleseti szimulátorba ülve pedig egy ütközés testre gyakorolt hatását lehet megtapasztalni. A BRFK Prevenciós Ponton felállított rabosító és fotófal előtt a fesztiválozók találkozhatnak a fővárosi rendőrséggel együttműködő influenszerekkel, Szecsóval és Emmával, továbbá a hagyományőrző rendőrszázad tagjaival is” – sorolta Lados Réka.

A BRFK a családokat is várja sátrához, a legkisebbeknek bűn- és balesetmegelőzési foglalkoztatókkal, játékokkal, különleges ajándékokkal készülnek. A rendőri pálya iránt érdeklődők is tájékoztatást kaphatnak, és jelen lesznek az Áldozatsegítő Központ képviselői.

Budapest, 2023. augusztus 10.
A vízirendészet járőrhajója a Dunán a Hajógyári-szigetnél a 29. Sziget fesztivál első napján, 2023. augusztus 10-én.
MTI/Máthé Zoltán
Budapest, 2023. augusztus 10. A vízirendészet járőrhajója a Dunán a Hajógyári-szigetnél a 29. Sziget fesztivál első napján. MTI/Máthé Zoltán

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai minden délután a külföldi állampolgárok esetlegesen eltűnt okmányainak pótlásával kapcsolatban tudnak segítséget nyújtani. A programot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatja.

A BRFK Prevenciós Ponton csütörtökön ezer adag kék színű, citromízű „rendőrfagyit” is kínálnak.

Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. A keddi napot várhatóan újabb bejelentések határozzák meg: Magyar Péter jelezte, hogy kedd reggel újabb részleteket oszt meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemnél. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×