Infostart.hu
eur:
358.93
usd:
309.55
bux:
130109.9
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Egy jármű halad az összegyűlt csapadékvízben a Benczúr Gyula utcán Debrecenben 2022. december 11-én. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint az erős szél és a sok csapadék miatt a tűzoltók segítségére volt szükség országszerte, fák dőltek ki, pincék teltek meg vízzel.MTI/Czeglédi Zsolt
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ha súlyos a viharkár, nagyon nem mindegy, milyen a biztosításunk

Biztosítási szempontból csendes volt az idei május, de a kárinfláció megnövekedett, és így a viszonylag kevés bejelentéshez lényegesen nagyobb összegű kifizetések társulnak.

A biztosítók számára kevésbé volt eseménydús a május, hiszen tavaly 18 ezer bejelentésre mintegy 2,4 milliárd forintot fizettek ki, az idei május ehhez képest csendesebb volt: 12 ezer bejelentéssel, és nagyjából egymilliárd forintos kifizetéssel számoltak a biztosítók.

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője az InfoRádióban azt mondta, idén májusban az ország szinte minden területéről érkeztek kárbejelentések, de Észak-Magyarország, Nyugat-Dunántúl, és Budapest kiemelt helyszínnek számít minden természeti katasztrófánál, hiszen ezeken a területeken a legnagyobb a népsűrűség, itt van a legtöbb lakóingatlan, és talán a legmagasabb a biztosítottsági arány is az országban.

Az előző hónap a nagy esőzések ellenére abból a szempontból szerencsés volt, hogy nem voltak nagy szélviharok, nem volt sok villámcsapás, ezért

elsősorban a beázások, illetve a villámárvizek okoztak károkat.

A klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás hatására a korábbi évekhez képest jobban eloszlanak a kárbejelentések, hiszen régen a májustól augusztus végéig tartó időszak számított viharszezonnak. Most februárban volt egy olyan szélviharos nap, hogy a biztosítók 1,8 milliárd forintos kárkifizetésre kényszerültek.

Lambert Gábor szerint a magyar biztosítások meglehetősen széles körben nyújtanak fedezetet a különböző természeti katasztrófakárokra. "Elég széles a termékválaszték és valóban mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő biztosítási típust" – mondta.

A biztosítottsági arány Magyarországon évek óta 72-73 százalékos,

ami azt jelenti, hogy nagyjából egymillió lakóingatlannak nincs biztosítása. A másik probléma, hogy különösen az elmúlt években jelentősen megnövekedett a kárinfláció, és viszonylag kevés bejelentéshez lényegesen nagyobb összegű kifizetések társulnak, mert többe kerül kifizetni a károkat.

Lambert Gábor figyelmeztetett: érdemes aktualizálni a biztosítási szerződéseket, hogy a károsult ne váljon alulbiztosítottá, amikor a szerződésben rögzített fedezetek nem felelnek meg a tényleges kárértéknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Jön a háromnapos hétvége, így lesz zárva minden – mutatjuk a részleteket

Szombaton „hagyományos” nyitva tartás, de várhatóan óriási roham lesz a boltokban, vasárnap-hétfőn pedig a boltok zárva lesznek – a szokásos kivételekkel, mint a benzinkutak, nonstop üzletek, dohányboltok, virágüzletek. Vigyázzunk az online rendeléssel is, jellemzően vasárnap és hétfőn csak ételt szállítanak ki! Kedden minden visszaáll a normál kerékvágásba.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Rohamosan fogy a magyar népesség, hat év alatt 200 ezer fővel lettünk kevesebben

Rohamosan fogy a magyar népesség, hat év alatt 200 ezer fővel lettünk kevesebben

Magyarország népessége hat év alatt 200 ezer fővel csökkent: a 2020-as 9,69 millióról 2026 elejére 9,49 millióra apadt a lakosságszám. A népességfogyás nem magyar sajátosság, hanem közép-kelet-európai régiós trend, miközben az Európai Unió teljes lakossága évről évre növekszik. A demográfiai folyamatok komoly gazdasági kihívást is jelentenek Magyarországnak: a foglalkoztatottak számának növelésére épülő gazdasági modell elérte a korlátait, a 2030-as évek közepétől pedig olyan léptékű változást hozhat a Ratkó-unokák tömeges nyugdíjba vonulása, ami jó eséllyel az állami nyugdíjrendszer feltételeinek szigorítását teszi majd szükségessé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×