Infostart.hu
eur:
380.84
usd:
322.51
bux:
132584.64
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pixabay

Meghalt Suchman Tamás

Az MSZP egyik alapítója volt.

Meghalt Suchman Tamás volt MSZP-s parlamenti képviselő, a Horn-kormány egykori minisztere - közölte a Magyar Szocialista Párt Országos Központja vasárnap késő este. A párt azt írta, Suchman Tamás halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségük fontos tagját vesztették el.

Suchman Tamás már 21 éves korában a Marcali Járás Hivatalánál dolgozott, tekintélyes életpályája során pedig sosem feledkezett meg szülővárosáról.

1983-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt. 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának. 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a Parlamentben.

Élete folyamán számtalan tiszteletre méltó és emlékezetes programot vitt véghez, melyeket szívén viselt. 1990-ben Antall József miniszterelnökkel való találkozón indítványozta, hogy Magyarország tárgyaljon Németországgal a magyar zsidóságot megillető kárpótlásról. 1993-ban Schiffer Jánossal benyújtottak egy nyilatkozattervezetet, amely az idegengyűlöletet, a rasszizmust és az antiszemitizmust ítélte el. Később pedig önálló indítványban kezdeményezte a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény módosítását, javaslata a héber nyelv kisebbségek által használt nyelvnek minősítéséről, valamint államilag támogatott tanításáról szólt.

1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd miniszterként 1996-ban vette át az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban.

2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének, többek közt a félbe maradt Balatonring megvalósításáért is lobbizott. 2011-ben életútjának elismeréseként megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.

Suchman Tamás korábban többször is az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. Mutatjuk a vele készült interjúkat:

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Senki sem szeret a csúcson venni. Most olyan befektetéseket mutatunk, amik a csúcsról akár 70-90 százalékot estek, de amiket még mindig szeretnek a profik, a felértékelődési potenciál akár 70-140 százalék, és a grafikonok is izgalmasak. Ha olyan befektetéseket keresel, amik sokat estek, és van bennük potenciál, akkor ezeket érdemes megnézned! Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×