Az OKF a honlapján azt írta, az autó elvontatásához nagy műszaki mentő szükséges.
A BKK Info Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint a 23-as és a 24-es villamos Orczy tér és a Keleti pályaudvar közötti szakaszán pótlóbusz közlekedik.

Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán református püspök személyesen és intenzíven járt közben Kónya Endre kegyelmi kérvénye érdekében a volt államfőnél. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei költségvetésben. Vitézy emellett bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának. Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját ma este 19 órától az RTL Fókusz Plusz című műsorában láthatják a nézők.
Két ismert márka termékeinél találtak problémát, a hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy semmiképp se használják el ezeket.
The blast in Shanxi province constitutes the country's worst mining disaster in 16 years.