Infostart.hu
eur:
367.99
usd:
317.53
bux:
146568.87
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: pixabay

Kiengedték a kórházból a csomagtartóban holtan talált kisfiú nevelőanyját

Pszichiáter vizsgálja a 34 éves nőt.

Kiengedték a kórházból azt a 34 éves nőt, akinek a kétéves nevelt kisfiát holtan találták meg néhány héttel ezelőtt Nyíregyházán egy terepjáró csomagtartójában – tudta meg a 24.hu.

A lap úgy tudja, pszichiátert rendeltek ki a segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított nő vizsgálatára. Ezt a Telex kérdésére megerősítette Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője. Azt mondta, igazságügyi pszichológus és pszichiáter is vizsgálta a nevelőanyát: „A nyomozó hatóság igazságügyi pszichológus szakértőt rendelt ki a gyanúsított vizsgálatára, és a szakvélemény már el is készült. Megtörtént az igazságügyi elmeorvos szakértők kirendelése is, akik a szakvéleményüket nem készítették el.” Előbbi szakembert a köznyelv pszichiáternek hívja – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Az esetről egyelőre korábbi közlésekből annyi derült ki, hogy a nevelőanya megetette a kisfiút, aki félrenyelt egy falatot, és megfulladt, azonban a nő nem hívott segítséget, orvoshoz sem vitte a gyereket, és mentőt sem hívott hozzá – idézi fel az esetet a 24.hu. Másnap hajnalban, betette a kisfiú holttestét a csomagtartóba, az egyéves húgát pedig a gyerekülésbe, és elindult hazulról. A búcsúlevelet is író nő két napon át autózott a környéken, majd elmondta szeretteinek, hogy hol van, és a férjével mentek el bejelentést tenni a rendőrségre.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság minősített segítségnyújtás elmulasztásának minősített bűntettének elkövetésével gyanúsította meg a nevelőanyát.

Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Váratlanul nagyot fordított a forint, újabb intervenció történhetett Japánban

Váratlanul nagyot fordított a forint, újabb intervenció történhetett Japánban

A Tisza-kormány hivatalba lépése óta nem látott szintre gyengült a forint, szerda reggel már 368,5 közelében járt az euró jegyzése, de a délelőtti órákban a lélektani 370-es, majd 371-es határt is átlépte. Bár azóta némileg sikerült stabilizálnia magát, a magyar devizára az erősödő dollár, az emelkedő amerikai hozamok és a közel-keleti feszültségek miatt dráguló olaj is nyomást gyakorol, a jen esetleges hirtelen erősödése pedig a carry trade pozíciók leépítésén keresztül további kockázatot jelenthet. Ez utóbbi kockázat délután materializálódott is, a dollár-jen jegyzés ugyanis hirtelen közel 1 százalékot csökkent. A háttérben feltehetően a japán hatóságok újbóli devizapiaci beavatkozása állhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×