Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Budapest Parliament, Hungary
Nyitókép: Zsolt Hlinka/Getty Images

„Csurkista” és „aljas trükk” – parázs vita a panasztörvényről

A magyar életmódot veszélyeztetőket is be lehet majd panaszolni a jövőben – például azokat, akik kétségbe vonják a házasság alkotmányjogilag elismert szerepét.

Egy uniós irányelv szerint a magánszférában működő és 250 főnél több munkavállalót alkalmazó cégeknek létre kell hozniuk egy kommunikációs csatornát a jogsértések bejelentésére – ismertette az egyik változást az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés keddi plenáris ülésén. A közszférában a 10 000 főnél kisebb települések önkormányzatai és az 50-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató helyhatósági szervezetek erre nem kötelesek – tette hozzá Répássy Róbert.

További módosítás, hogy Magyarországnak ki kell jelölnie a bejelentéseket fogadó állami hivatalt és garantálnia kell a panaszos védelmét. A védelem több elemét részletezi az irányelv, ilyen különösen a megtorlás tilalma, azaz hogy a bejelentés megtétele miatt nem érheti hátrány a bejelentőt: nem lehet emiatt a fizetését csökkenteni vagy felmenteni a bejelentés megtétele miatt. A védelem részét képezi továbbá a bejelentőt illető költségmentesség az őt érintő hatósági és bírósági eljárásokban, továbbá a felelősségmentesség az általa bejelentett információkkal összefüggésben – ismertette a politikus.

A Fidesz vezérszónoka, Demeter Zoltán azt mondta, hogy a javaslat célja a jogharmonizáció. A KDNP-s Vejkey Imre fontosnak tartja, hogy

az előterjesztés lehetővé teszi az alaptörvénybe foglalt értékek és a magyar életmód megvédéséhez fűződő panaszok bejelentését is.

Felszólalásában emlékeztetett, bárki bejelentést tehet az ellen, aki kétségbe vonja azt, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők, az ellen, aki tagadja a nácik vagy kommunisták bűneit, az ellen, aki akadályozza a nemzeti jelképek tiszteletét és használatát, s az ellen, aki kétségbe vonja a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét, a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmét vagy a születési nemhez megfelelő önazonossághoz való jogot.

A DK vezérszónoka, Sebián-Petrovszki László

a Fidesz „legaljasabb politikai trükkjének” nevezte,

hogy a javaslat szerint bejelentést lehet tenni a magyar életmód védelme érdekében. Szerinte ilyenről szó nem volt az uniós irányelvben, azt csak a fideszes képviselők, illetve a kormány képviselő rakták bele. „Ez semmi mást nem szolgál, minthogy azt a fajta hangulatkeltést, amit évek óta önök tesznek, ezen a téren annak újabb muníciót adjanak” – üzente a kormánypárti politikusoknak a DK-s képviselő.

A Jobbik vezérszónoka Dudás Róbert nem érti, hogy mi az a magyar életmód, hiszen a társadalom sokféle, eltérő élethelyzetű emberből áll, tehát, hogy úgy látja, hogy a Fidesz–KDNP már megint csak ellenségeket keres, hogy erősítse a széthúzást, az uszítást és a gyűlöletet. A Mi Hazánk vezérszónoka, Apáti István arra hívta fel a figyelmet, hogy az indítvány által említett értékeket már védik más jogszabályok és aki a magyar életmódot szeretné óvni, az szerinte inkább fejlessze az oktatást és az egészségügyet. A Párbeszéd képviselője, Tordai Bence „csurkista” megfogalmazásokat vélt felfedezni a magyar életmód védelméről szóló passzusokban és attól tart, hogy

ezeket a rendelkezéseket is az LMBTQ-emberek elleni támadásra használják majd.

Répássy Róbert államtitkár zárszavában visszautasította ezt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét - állítja Izrael, Irán cáfol

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét - állítja Izrael, Irán cáfol

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán szerint az ajatollah él, és irányítja az országot.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×