Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere beszédet mond a felújított fővárosi Blaha Lujza tér átadásán 2022. december 10-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Niedermüller Péter a "különutas" tárgyalásról: legközelebb is így fogok eljárni

A Demokratikus Koalíció budapesti polgármesterei közül csak a VII. kerület vezetője tárgyalt Láng Zsolttal a kormányzati segítségről - a többiek csak együtt lettek volna hajlandóak egyeztetni, így viszont állami segítséget se kaptak.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a rezsitámogatásból nem részesült hat ellenzéki vezetésű budapesti kerület. Ők együtt akartak tárgyalni a pénzről Láng Zsolttal, Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossal. De akkor hogyan maradhatott ki ebből Niedermüller Péter, a VII. kerület vezetője?

A DK-s politikus a Telexnek elmondta: úgy véli, minden kerület elkérte az ősszel a kormány által kért takarékossági tervet, ők biztosan. "Az öt DK-s kollégám aztán leegyeztette egymás közt, hogy ők közösen akarnak részt venni a tárgyaláson, de nekem akkor már volt időpontom.

Néhány órával a találkozó előtt szóltak, én meg úgy voltam vele, hogy olyat nem játszunk, hogy az utolsó percben lemondom.

Azt pedig csak nagyon halkan teszem hozzá, hogy én nem egészen értem, miért kellett volna közösen menni. Ne vegyék önfényezésnek, de nekem biztosan van annyi integritásom, hogy olyat nem csinálok, ami a felfogásommal ellentétes. Nyugodt szívvel le tudok ülni Láng Zsolttal tárgyalni, és ebből még nem következik az, hogy egyetértenék a politikai nézeteivel" - magyarázta Niedermüller Péter.

Bár a kapott 300 millió forint a kerület költségvetéséhez képest elenyésző nagyságú, ezzel együtt 600 millióra nőtt a befizetendő szolidaritási hozzájárulás, illetve a kerület éves költségvetése nagyságrendileg 40 milliárd forint, az összes önkormányzati intézményt beleszámítva, 1,2-1,3 milliárd forinttal nőttek a kiadásaik az elszálló energiaárak miatt, a támogatást nem morzsának, könyöradománynak tekinti. Inkább úgy fogja fel, hogy sikerült valamit visszaszerezni mindabból, amit az elmúlt években elvettek tőlük.

"A kollégáimnak is megmondtam, hogy én legközelebb is így fogok eljárni."

Múlt hét végén a DK-s polgármesterek frakcióülésén szó volt erről a témáról is, ahol, bár nem volt mindenki boldog, éles kritikát nem kapott. A DK-központból pedig semmifajta visszajelzést sem, se pozitívat, se negatívat.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×