Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Karácsony Gergely főpolgármester (b) és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) alakuló ülésén a Főpolgármesteri Hivatalban 2020. február 11-én. A háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Rezsitámogatás: továbbra sincs egyezség a kormány és Budapest között

Az általános főpolgármester-helyettes számolt be a tárgyalások eredményéről.

Kiss Ambrus az ATV műsorában úgy fogalmazott: korrekt szakmai párbeszédet folytattak le Láng Zsolt kormánybiztossal, és bízik abban, hogy lesz egyezség, mivel a kormány egyelőre még a megyei önkormányzatokkal sem állapodott meg.

A főpolgármester-helyettes hozzátette: a főváros egyenlege jelenleg közel 17 milliárd forintos mínuszban van, és ahhoz, hogy ellássa feladatait, mindenképp kell támogatás az államtól.

„Stabil lábakon áll-e a költségvetés? Nem, de ebből nem is csináltam titkot, hiszen azok a folyó évi bevételeink, amik várhatóan rendelkezésre állnak, azok az állami elvonásokkal, illetve az energiaárakkal nem elegendőek” – mondta Kiss Ambrus.

Megjegyezte azt is, hogy

muszáj kockázatot vállalniuk,

már csak azért is, mert nem lehet tudni, mekkora lesz a villamosenergia, a földgáz és a távhő ára az elkövetkező évben.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×