Alapvetően szubjektív, és inkább politikai, mint szakmai döntések születtek akkor, amikor az önkormányzatok rezsitámogatásáról döntött a kormány. Ezt a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke mondta az InfoRádiónak.
Gémesi György szerint körülbelül 800 milliárd forint az a többletigény, ami a gáz-, a villany- és a távfűtés árának emelése kapcsán jelentkezhet az önkormányzatok részéről, miközben a rendeleti úton megváltoztatott költségvetés lényegében 144 milliárd forintot hagyott jóvá erre a célra; 44 milliárdon a 10 ezer fölötti, 100 milliárdon a 10 ezer alatti települések osztozhatnak.
A pénzt normatív alapon osztják szét, amiben – a kormány képviselőinek nyilatkozatai alapján – adóerőképességi, de szubjektív szempontok is szerepet játszanak – tette hozzá a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, aki az utóbbit túl szembetűnőnek érzi, hiszen a teljes összeg 10 százalékát (3,2 milliárdot) Debrecen városa kapj, de Kaposvár is 800 millióra számíthat, míg mások jóval kevesebbre. Hasonlóan nagy a szórás a budapesti kerületek esetében is: Csepel önkormányzata 762 millió forintra jogosult, míg a 3. és a legnépesebb 11. kerület egy fillért sem kap. (Korábban az ATV-nek Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nyilatkozta, hogy a kimaradt kerületek vezetői nem egyeztettek Láng Zsolt kormánybiztossal a lehetséges támogatásról.)
Újfent kiemelte, hogy a települések a töredékét kapják meg a szükséges forrásoknak, hiszen 8-10-szeres gázárat kell fizetniük, de még a januártól érvényes 7-8-szoros távhőár is „brutális” többletköltséget jelent. Gémesi György szerint főként azok az önkormányzatok vannak most nehéz helyzetben, amik nemcsak a település lakóinak, hanem egy térségnek szolgáltatnak. Ilyenek lehetnek a kerületek, vagy a járásközpontok.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke hozzátette: nagyon nehéz sommásan véleményt mondani az elosztásról, de az biztos, hogy az összeg töredéke annak, ami a településeknél többletforrásként jelentkezik, másrészt szubjektív szempontok is szerepet játszottak a döntéseknél. „Párton belül is, tehát a fideszes önkormányzatokon belül is a nagyobb lobbierők hatása érzékelhető ezeknél a településeknél” – fogalmazott.
KAPCSOLÓDÓ HANG
KezdőlapBelföldGémesi György: politikai alapon kapják a rezsitámogatást a települések
A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
Az ex-kommunista, egykori „kivándorló állam”, Lengyelország életszínvonala kezdi megelőzni Nagy-Britanniáért. A brit sajtó az elmúlt hónapokban már jó pár cikket írt a témában. Egy újabb írás szerint sok brit szívesen költözne át és vállalna munkát az országban.
Donald Trump vasárnap közölte, hogy ezentúl semmilyen venezuelai olaj vagy pénz nem juthat el Kubába, és felszólította a kommunista vezetésű szigetországot, hogy kössön megállapodást Washingtonnal. A lépés tovább növeli a nyomást az Egyesült Államok régi ellenfelén, miközben a kubai vezetés nyíltan dacol a Fehér Házzal.