Infostart.hu
eur:
380.94
usd:
322.08
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az egészségügyi fejlesztésekről tartott hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón 2018. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Megyebérlet bevezetését jelentette be Lázár János

Az autós közlekedésnek kínálnának ezzel alternatívát országszerte. Vagyis vidéken.

Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak - mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter.

Lázár János a napilap szombati számában megjelent interjúban azt mondta, elérhetőbbé, az autós közlekedés valódi alternatívájává akarja tenni a tömegközlekedést, méghozzá az ország egészében. Egyik első lépésként ezért a MÁV-val az úgynevezett megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak. Ez az autópálya-matricához hasonlóan kedvezményes áron, egyetlen "jeggyel" tenné lehetővé

a vidéken élőknek,

hogy egy vagy több megyében vasúton és autóbusszal is közlekedhessenek - ahogy az számukra a legmegfelelőbb - közölte a politikus. Jelezte: ragaszkodik hozzá, hogy a megoldást a következő esztendő első felében bevezessék.

A miniszter kifejtette, a vidéki állami beruházások és közlekedésfejlesztési projektek megszervezése és végrehajtása áll az első helyen. További autópályák épülnek majd az országban. Jövőre például az M4 és az M49-es kerülnek napirendre, de tervben van az M1 kétszer háromsávosra bővítése, és meg kell fontolni az M5-ös hatsávosítását is Kecskemétig vagy éppen az M9-es továbbépítését. A térség gazdasági potenciáljának minél jobb kiaknázása szempontjából kulcskérdés Debrecen elérhetősége, "bekötöttsége", ezért a 47-es utat a városig négysávosítani kell.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat által bevezetett földadót Lázár János társadalmilag igazságtalan, gazdasági szempontból pedig ostoba lépésnek nevezte. Úgy fogalmazott, Hódmezővásárhelyt sajnos túszul ejtette egy bukott politikus, márpedig ha egy városnak vesztes a vezetője, akkor a közössége sem lehet nyertes hosszú távon. Márki-Zay Péter az elmúlt 32 év legnagyobb politikai, közéleti bukásának a főszereplője és nagy részben felelőse - tette hozzá.

Szegedről szólva hangsúlyozta, a politikai nézetkülönbségek ellenére a várossal nagy tervei vannak a kormánynak. Ez részben az infrastruktúra további fejlesztését jelenti, részben pedig regionális együttműködést. A várost nemcsak a múltja, de a mai adottságai is alkalmassá teszik a régiós főszerepre.

Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Megalázó körülmények: lemondott az Epstein-botrányba keveredett szürke eminenciás

Megalázó körülmények: lemondott az Epstein-botrányba keveredett szürke eminenciás

Lemondott a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról kedden Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete. Mandelson ezt azután jelentette be, hogy újabb részletek derültek ki a fiatalkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel fenntartott szoros baráti és üzleti kapcsolatairól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×