Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Sajátos rezsicsökkentés, nincs érdemi válasz a PB-gázpalackok ügyében

Egyelőre nincs megoldás arra, hogy a kereskedők a hatósági áras PB-gázpalackok helyett egy kisebb tömegű, drágább terméket kezdtek árusítani, kikerülve így a rezsicsökkentést - derült ki az Országgyűlés plenáris ülésén egy ellenzéki kérdésre adott államtitkári válaszból.

Kisebb tömegű gázpalackot vezettek be a kereskedők azután, hogy a kormány hatósági árat vezetett be PB-gázpalackok egyik, 11 és fél kilós fajtájára. A rezsibiztos Németh Szilárd jogszabály-módosítás ígért, de ebből eddig semmi sem valósult meg.

Ezt kérte számon a parlamentben az ellenzéki Berki Sándor. A Párbeszéd képviselője arról beszélt, hogy levelet írt az Energetikai Hivatalnak, amely azt válaszolta a politikusnak, hogy nincs ellátási kötelezettségük, csak akkor tudnak eljárni a trükköző forgalmazókkal szemben, ha az jogszabályváltozás lehetővé tenné azt.

Berki Sándor állítólag két levelet is kapott Palkovics László szakminisztertől ebben a kérdésben, mind a kétszer az állt benne, hogy a 11 és fél kilós palackokra a rezsicsökkentett ár érvényes.

Csakhogy, nem ez a kérdés - mondta felszólalásában a képviselő, hanem az, hogy miképpen tudják megállítani a kereskedők "trükközését".

Ezúttal Koncz Zsófia államtitkár válaszolt, aki nem tudta megmondani, lesz-e törvény annak érdekében, hogy lehessen kapni a rezsitámogatott, 11 és fél kilós gázpalackot. Válasza úgy hangzott:

a korábbi válaszomat nem tudom kiegészíteni,

a 11 és fél kilogrammos palackos PB-gáz továbbra is hatósági áras marad. Az államtitkár arra viszont kitért, hogy a kormány 2010 óta 1.000.000 munkahelyet hozott létre és jelentős mértékben leszorította a munkanélküliségi illetve a szegénységi rátát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×